MTI

Per Petterson, a Megtagadom szerzője: nem érdekel az, ami kívül esik a fájdalmon

Per Petterson világszerte ismert norvég író, akinek Megtagadom című regénye jelent meg nálunk. A kötet története szerint a hajnali Oslo külvárosában két férfi találkozik össze véletlenszerűen, akiket valaha mély barátság kötött össze.

Rovatok:

Az ember a világ elsőszámú csúcsragadozója

Kíméletlen vadászati és halászati módszereivel az ember a leghatékonyabb ragadozó a világon.

Rovatok:

Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel

A Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányát az Astrophysical Journal Letters című szaklap fogadta el közlésre.

Rovatok:

Megháromszorozódott a krokodilok száma az utóbbi harminc évben Nyugat-Ausztráliában

A kutatás ebben a témában az elmúlt három évtized legnagyobb szabású tudományos felmérése.

Rovatok:

Már nincs több földi erőforrás idén, az év hátralévő részére

Az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja.

Rovatok:

Már péntek déltől turistáskodni küldené az embereket a kínai kormány

A nyári hosszú hétvégék bevezetése, vagyis a rugalmas, négy és fél napos munkahét mellett áll ki a kínai kormány a turizmus további fellendítése érdekében.

Rovatok:

Oldalak

Feliratkozás MTI csatornájára