Értékválság van, és egyáltalán nem tudjuk újra felfedezni önmagunkat. A legmélyére ástunk, mégsem találunk még egy gyűszűnyi elismerést sem legalább a munkánk elismeréseképpen.
Némiképp megbabonáztuk az alkonyt, de csak hogy rákapjunk az ízére. Megnyugtatásul, csendesen titkolózni és eltitkolni dolgokat lehet még. Mi sem egyszerűbb.
Értékválság van, és egyáltalán nem tudjuk újra felfedezni önmagunkat. A legmélyére ástunk, mégsem találunk még egy gyűszűnyi elismerést sem legalább a munkánk elismeréseképpen.
Soha ennyi jó gondolatot, és ekkora terveket nem dobtunk még ki a kukába, mégis volt idő, mikor a megvalósuló nagy vágyak sem vittek sehová.
Létezik az olyan káosz, amiből nincs kiút többé? Ha valami, akkor az élet az olyan. De nem azért, mert olyan bonyolult.
Ahová a kezünk ér, oda el is nyúlik. Ez a feltételezés bizonyos esetekben megállja a helyét, máskor viszont teljesen értelmetlen.
Némiképp megbabonáztuk az alkonyt, de csak hogy rákapjunk az ízére. Megnyugtatásul, csendesen titkolózni és eltitkolni dolgokat lehet még. Mi sem egyszerűbb.
Nehéz kigondolni azt, hogy mit miért is teszünk, mert minden rutin. Ennek egyenes következménye, hogy alibi kell a pihenésre, a mélázásra.
Ez jellemzi az életben szereplő legkirívóbb anomáliákat. Mások és "kis" szerencsével egy bizonyos idő eltelte után lassan a saját szemünkben mi is belátjuk, bűnös dolog különbözni...
Ha volna annyi szerencse, amiből mindenkinek adhatnék, kaphatna belőle a fán unatkozó madár, a résen még épp beslisszanó egér, a fát letakaró ponyva, de még a tűz is, ami meleget áraszt.
Ki az, aki megmondhatja, hogy mit tehetünk meg és mit nem, és hogy mikor tehetjük azt. Kaptunk egy szerszámot, de nyelet azt nem adtak hozzá.
