A barack ízű semmi

Az újrakezdést mindenki ismeri. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk. Újrakezdeni valamit, ami abbamaradt. Valamiért megszakadt.

Befejeződött, de nem ért véget. Ez volna az ismétlődés fő okozója?! Mondjuk vannak ilyen standard fordulatok, amit ilyenkor beképzelünk magunknak. Például, hogy újult erővel kezdhetjük újra. Elkezdhetjük ismét, de kicsikét másképp, kicsikét jobb fogást találva a dolgokon. Szóval ez olyasmi dolog, mint a remény. Várunk rá, mert betartjuk a törvényét az életnek, tiszteljük a mást és a másik embert, így nem rendezünk rögtön összejövetelt megemlékezvén arról, ami még el sem érkezett.
Az elbizakodottság árt, ártalmas, ha nincs mögötte tett. Ha legalább mímeljük, hogy van, bemutatkozhatunk, mint új hajnalra ébredt elfáradt vándor.
Szép ez a szókép, de csak annyira, mint a tartalma. Ügyet vetünk annak, ki nekünk semmit sem ártott, avagy senkivé és semmivé vagyunk azzal tehetők. A felelősség és a döntés szabadsága, joga a mienk. Kié más emberé volna.

Szóval újrakezdeni valamit felelős döntés. Azt javasolnám, abba se hagytuk, mondjuk azt. Az újrakezdésünk tárgya olykor nem annyira fontos, mint a hely és a szelleme annak, ahol vagyunk épp.
Az olyanok, akik már rajta veszítettek ezen bármikor valaha, tudják, milyen is az, mikor két ugyanolyan fontos tényező szemben áll egymással. Közösen lehet engedni, ereszteni, újult erővel ébreszteni a körforgást, ami ha meg nem is állt, de megtorpant előttük és a velük a harc felé pendülő jelen esetben társ szerepében tetszelgő felükkel.
Az ábrándok azok ne legyenek. Senkinek se több, jobb vagy szebb, amit elvehet, amit kaphat ugyanonnan, ugyanabból a tálból, esetleg talán csak mondhat többet. Az ilyesmi belátás és nem érzelmek kérdése. Menekülni előle nem kell, nincs értelme.
Becsmérelni miatta agresszió, új fejezetet nyitni érte véletlen átok, átkozódás. A vétleneket pedig nem lehet megbüntetni. Ők nem tudják, miért kaptak hús helyett levest. Cukor helyett citromot, sót.
Hogy életszagú legyen, az életben a vétleneknek van a legnagyobb bűnük, nekik vannak a legnagyobb bűneik. Racionális gondolkodó emberként van jól ez így, érzelmi oldalról nézve ez elfogadás, megértés és nincs többé vele dolgunk.
Meglepett dolga volna neki, amelyik mostanra igenis gondolt, ha azt kéne látnia, hogy az érzelmi és az értelmi oldala valami okból kifolyólag helyet cserél. Nem törvén a magyarázatot, ez ennyi.
Nem több...

A tévelygés csak maradjon meg az arra rászorulóknak. Jó érzéssel ha nem vétettünk nagyot, ennyi a legvégén legalább megtehető.

Gondoljuk azt, hogy minden józan érvekre épül körülöttünk, tehát az egész, még a károkozás előtt jóval engedni fog az elesni készülök javára. Senki nem nézi, hogy ki mekkorát esik. Ez eminens.
Ugyanakkor látni és láttatni sem fogja, ez egyértelmű. Szóval, ha az egész epicentruma már csak egy felében hosszába repedt fa csavar, kezdhetünk gondolkodni, mit is csinálhatnánk mégis másképp.
A mi kis egészünké, a gondolatvilágunké, az értékrendszerünkké, az egész leélt és hátrahagyott életünkké.
Felteszem, nem értünk rá szórakozni.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: