A "big money", avagy a sok pénzről gondolatok

Mégis akkor munka mellett mivel lehet még pénzt keresni? Ez a legjobb kérdés a világon.

Van szabadidőnk, ha nem is végtelen, varrni, csuhébabát készíteni, csomagolni és elküldeni a megrendelést nem biztos, hogy némi többletkeresetért tudnánk. Hivatást váltani meg ezeknek a dolgoknak a szépségéért, azaz, hogy otthon és egyedül csinálhatjuk őket, vagy inkább önállóan, számunkra kedves emberek között, nem biztos, hogy tudnánk.
Nem az a kérdés, hogy ez mennyire egyszerű vagy sem. Leegyszerűsítve a dolgot, ha valaki nekiáll valaminek, és nem csupán elhiszi, hanem csinálja is, tehát hozzáfog rendesen (mint anno a tanulmányoknak az iskolában kötelező érvénnyel) az új célkitűzésének
megvalósításához, akkor egy sor rendre válaszutak elé állító helyzeten emelkedik felül. Persze jó tudni talán azt, hogy idősebb fejjel, tapasztaltan már kicsit nehezebb lehet akkora volumenben befogadni ismeretanyagokat, amekkorát az iskolában sikerült.
Kevesebb a türelem és emelkedettebbek az elvárások is, amiket támasztunk, tehát rossz beidegződések miatt magasabb az "infarktus" kialakulásának kockázata.
Mégis, mi az ami kellhet a száraz ismeretanyag, a szemlélet és a meglátásaink tükrében, józan belátásunk szerint még?
Egy nagy mosoly, hogy nincs számunkra az a képlékeny anyag ingyen, mint amit elsőre a változtatás során látni véltünk?!
Hát nincs is magától az ilyesmi, teszem hozzá, viszont beszédes a jel, ha jól kielemeztük, hogy mégis miért váltanánk.
A több pénzért? Nyugodtabb, netán izgalmasabb, emelkedettebb légkörért? A világ fog megváltoztatni bennünket, vagy könnyen lehet, hogy a végén ugyanolyan lesz minden, mintha nem csináltunk volna semmit?
Nincs biztos módszer, és ahogy a jó recept sem létezik úgy, mint mikor azt hisszük, hogy az értünk született. Mert elhisszük és nem csak a megértésének a kedvéért, és ez nem bűn. Továbbra is ábrándokban ringatózni, ringatva lenni, és mikor kéne, pont akkor nem cselekedni, az a bűnös dolog.
Ez valahol önelfogadás kérdése, mindenféle előjel nélkül, nézzünk bele a pénztárcánkba. Ez esetben ez egy kritika a világ felé. Mégis mik voltak a lehetőségeink eddig, és a fejlődés egyre gyorsabb üteme mire letisztul, mit is fog eredményezni? Olyan kritika, ami magától fogalmazódott meg, kéretlenül. Nyugodjunk meg, nem egyedüli ez az eset, annyiban nem hétköznapi viszont, hogy ez globálisan célok nélküliségben tisztán fogalmazódott meg. A konklúzió tehát, hogy elhivatottságra van szükség a pénztárca szemrevételezése után. Hogy mit tudunk és mit vagyunk hajlandóak megtenni még, miután mindent elhittünk. Azaz, hogy a végére jártunk a dolognak és az elvárásunk beigazolódott. Ez egy nagyon érdekes állapot. Tényleg érdekfeszítő. Annyiban is, hogy ott tudtunk lenni megint egész emberként valahol, úgy, mint rég, fiatalon a padok közt, mindezt önerőből.

A kiszámíthatóság nem negatív tulajdonság, lássuk be jól azonban, nem is pozitív, viszont sarkalatos pontja a figyelem éberen tartásának.
Eddig miről volt szó? A változtatás iránti vágyról, az egyre csak megújuló, formálódó lehetőségekről és a tényállásról a végére.
Ha egész nap ugyanazt a dolgot csinálom, jobban fogom érteni a mikéntjét, mintha egyszer egy nap szakítok rá egy kis időt. A tény ezzel az, hogy nem az a kis rászánt idő a kevés, hanem több kell ahhoz, hogy jól csináljam. Hogy jó belépési pontot találjak. Az egész ennyire
egyszerű. Nem fogunk elveszíteni semmit, ha jobban és többet figyelünk oda valamire, ez téves gondolat. Viszont fennáll a veszélye annak, hogy a stressztől elhamarkodjuk a dolgokat és fáradtabbak, figyelmetlenebbek leszünk idővel, adott esetben ez pedig pénzbe is kerülhet. Sok pénzbe. Nagyon sok pénzbe. Esetleg egy tanfolyam árába, mire megtanuljuk a jól megszokott dolgok fel nem adását ismét.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: