A terv: Az elképzeléstől a megvalósításig

Bármibe is fogunk, először is meg kell terveznünk, hogy azt, hogyan is szeretnénk csinálni. Az elképzeléstől a megvalósításig tartó folyamat egyfajta önmegvalósítás, ami egyrészt jó önismereti tréning, másrészt fejleszti, csiszolja a képességeket is.

Az önfejlesztés az önismerettel kezdődik. Tisztában kell lenni a saját korlátainkkal, illetve, hogy mit is akarunk valójában. Ez az egész magja, kiinduló pontja. Ezeknek a dolgoknak az ismeretében tudunk csak pontos képet alkotni az elképzeléseinkről, a viszonyunkat, a hozzáállásunkat kialakítani a világgal. Tájékozódni csakis ezek után fogunk helyesen.
Vannak időszakok, amikor látszólag semmi sem akar sikerülni. Az ilyen időszakokra számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, amit csak az emberiség története során-e céllal magáévá tudott tenni.
Jóllehet, nagyon szeretnénk továbblépni, átérni a problémákon, azonban egyre az erőteljesebb próbálkozások ellenére csaknem akar sikerülni. Pusztán akarattal nehéz célokat elérni. Mindez csak hozzásegít, megalapozza a törekvéseket, segíti a koncentrációt minél magasabb szintre juttatni, de a munka, a valós folyamat mindig csak ezután következik.

Bármit is végezzünk, bármibe is fogunk tisztában kell lennünk az alapokkal, ismernünk kell azokat, hogy valóban érvényre juttathassuk azt az elképzelést, amiért már a kezdetek óta megszenvedtünk. Ez folyamatos, úgymond "élethosszig" tartó tanulást jelent. Nem lehet elzárkózni a világ elől azzal a tudattal, hogy épp elég az már, amit tudunk, s ezek után már játszva fogunk tudni bármiféle elsöprő katarzist előidézni.
Ahogyan a napba sem néz senki szabad szemmel, úgy bármiféle céltudat nélkül ezt sem érdemes folytatni túl soká. Amellett, hogy sérülnek az érdekeink, mondhatni "őszintén hazudunk magunknak", aminek az eredménye az önbecsapás. Ennek látszata jóval több, mint az elsőre sejteni lehetne, több annál, amit még jóérzéssel kívánni lehetne akár a másik ember, netán önmagunk számára is.
A társadalom egyik legnagyobb problémája, ha egy köztes ember képére levetítjük, hogy végzi azokat a dolgokat, amiről igenis tudja, hogy hazaérve majd azonnal helytelenít, fölöslegesnek és károsnak fog gondolni, de másnap mégis újból elkezdi majd, csakhogy célt érhessen. A helyzet nem ennyire drámai, vannak és kellenek is a kompromisszumok, azonban ez a magatartás egy láthatatlan veszélyforrás, amellett, hogy nagyban segíti az értékelvű, tiszteleten alapuló szocializálódást is.
Gondoljunk csak bele, hogy ha ezen a módon teljesítjük be magunkat, mi marad a nap végére, lesz-e a következő lépés megtételéhez elég erőnk, megfelelően, maximálisan fogjuk tudni-e nyújtani azt amit tényleg tudunk, vagy idővel csak a saját akaratunkkal találjuk szembe magunkat.

Helyesen szólva ez egy önbeteljesítő jóslat, és nem az az emberként önmagát is megtisztelő önmegvalósító folyamat, amiért mindenkoron érdemes volna bármit is tenni. Teljesen máshová kerül az az értékrend is, amivel szerettük volna végigvinni a célt, amiért szívesen megdolgoznánk. Mondhatni aktív státuszba, de hogy szépen fejezzem ki magam, elkezd működni, blokkolni és túláradni a határokon, minek az eredménye csalfa, itt-ott pedig a homályba vész.
Nem ezt akartuk, nem ezt szerettük volna csinálni. Küzdhetünk magunk ellen, vívódhatunk is egy ideig még a jóérzéssel, de saját magán senki sem tud túllépni, bármennyire is szeretné, s ha nem lelünk megfelelő társra, válaszokra ebben, ahogyan azt egy jól működő társadalom, de akár a törvények és a jogrend is valahol kínál, támaszt és elvár, akkor a probléma, ami kezdetben tünedezni látszott, csak újból elő fog jönni, és sajnos egyre erősebbé válik majd.

Ugyanez a helyzet a saját fejünkkel is, csak ott nem jogrendről és "kínálatról" beszélhetünk, hanem, benyomásokról, impulzusokról és azokról a gondolatokról, amik kialakítják bennünk a képet.

A probléma rekurzív. Mit is akartunk még kezdetben?!

Tervezni szerettünk volna, helyes rálátást biztosítani – nyújtani - valamiről azért, hogy az a végére könnyebbé, átláthatóbbá váljék, és hogy ezzel a valódi szándékunk beteljesedhessék. Netán megmutatni valami olyat másoknak, amit csakis mi láthatunk, láthattunk meg elsőre, másodjára, (harmadjára) gyönyörködtünk, gyönyörködtettünk volna, elégedettek szerettünk volna lenni az elért eredménnyel, a lehető legrövidebb úton-módon és láttatni azt a még mutatható legtisztább formában. Röviden összefoglalva, mindent megtettünk volna a kitűzött célért, s annak sikeréért, beteljesüléséért, s ezt megosztottuk volna lehetőség szerint mihamarabb másokkal is.

Adni és kapni; a felfedezés öröme

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: