Ahol az igazság kezdődik, a hazugság pedig véget ér, ott húzódik a mindenség pereme

Az önkifejezéshez elég két darab bot is, de jól jön az is, ha miénk a világ összes aranya hozzá. A tehetség nem párolog, nem múlik, és nem is illan el.

A régi dolgok helyén újak keletkeznek, az újabbak helyére még újabbak jönnek. Ezzel kész is a káosz, mert megadtuk magunkat az életnek. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük.
Önként, szándékkal, vagy odafigyelés nélkül, esetleg akaratlanul.
A párosítás pontatlan, de van annyira tűhegyre kívánkozó a téma, hogy értjük. Sokan nem is jönnek rá, hogy hova is lett ugye az a halom ígéret és lehetőség az életből. Kísérletet sem teszünk, hogy utána járjunk ennek a dolognak. Vagyis nem a megfelelő módon. Hogy, hogy nem? Félünk attól, amit találunk. A félelem bénít, megmásítja az egész helyzetet, amibe nem szívesen ülünk bele onnantól. A kezdet kezdete, az ígéret, a hátunk mögött hagyott múlt, a nehézségek elvesztése a legvonzóbb kihívások egyike a tehetség kamatoztatásában, nem pedig hogy a fejünkre húzva a világot, azzal legyünk valakik.
Valljuk csak be őszintén, hogy eltévedtünk. Nem az van ugyanis, hogy nem látjuk a határt, és nem szagoljuk a levegőt sem, mert ténylegesen ami van, az ez, ez igaz, viszont a lényeg az, hogy később, ahogy lerakódik bennünk, leülepedik a lelkünkre az idő oksági tapasztalata, úgy fogalmazódik meg a mögöttünk még mindig szóló és létezni akaró tehetségünkre lerakodó többletanyag.
Ezt feladtuk, annak a dolognak meg táncolunk. Mindazonáltal, ha csak egy szemrebbenésnyit figyeltünk volna magunkra, egy arasznyival többet, a dolgok másodlagos jelentése, az ugyanolyan jelentősége szintúgy amott van annak, ami a lényünket betapasztotta. Ez csak akkor fontos, ha észben tartjuk, és tudjuk, hogy "vagyunk" egyedül. Ez a létezés nem csak mennyiségében, netán lóhalálában fontos az életünk össze és egyben tartásáért, hanem minőségileg is figyelembe vesszük a milyenségét.
Mégpedig mindenki önző és konok, és ezt valahol a rejtett sötét sarokban, a szobában a csukott ajtó mögött figyelembe veszi magának. Egyszerűen azért, mert ilyen a természet. Nem csak az emberé, hanem az állaté, ha fel akarunk világosodni, akkor egy darab kőé, de még az univerzumé is ilyen.
Tehát van hol eltévedni, a tanulsága ennek, pedig az, hogy egyáltalán nem éri meg, és semmi szín alatt nem érdemes eltévedni egyetlen röpke pillanatra sem.
Mindennel van szándék, az akarattal pedig csak ennek a módszertana és eszköztára kerül elő, ami egyáltalán nem a lényeg, nem lényeges eleme, hiszen mindez csak eszköz a jobb létre és életre való törekvésben.
Visszaadni a látott dolgok születésének pillanatát, ez a művészet célja. Visszaadni ezt úgy, hogy semmi sem vesszen el belőle. A dolgok lényege és veleje. A tehetséget életben tartani nem csak hóbort és ábránd, hanem az egyéni előrébb jutásnak, az életben való-valós szereplés lehetősége a megteremtésének az egyetlen eszköze. Kell, hogy hely és lehetőség legyen hozzá, mert ahol ez nem lehetséges, azon a színtéren nagyon nincs rendben valami, és azonnali hatállyal, egy szemvillanásnyi idő alatt kell rá hozni a megfelelő válaszreakciót, semmiképp nem elnézve az érték és a beleölt energia hanyatlását.
Természetesen nem az a nyertes, aki minél hosszabb úton közlekedik, hanem az, vagy azok, akik ezt a legteljesebben teszik "paradox módon" hiteles és hihető egyszerűséggel. Kérdés az, hogy kihez szeretnénk szólni, nem az, hogy mit is mondanánk.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: