Amikor a nap felkel

Amikor reggel, ébredés után a nap első fényei bevilágítják az eget, az olyan, mint mikor az ember életében eljő a változás, amit mindig is akart, de elérhetetlennek tartotta.

Napfelkelte
 

A természet megfigyelése nyugaton kevésbé, keleten, a Távol-Keleten mindinkább természetszerű velejárója annak a tanulási folyamatnak, amit életnek nevezhetünk. Van, aki kávéval kezdi a reggelt, van, aki mást csinál, de vajon képesek vagyunk-e mind egytől egyig értékelni azt, ahogy a természet megadja a válaszainkat a kérdéseinkre. Az összes kósza gondolat, háttérben munkáló folyamat mind a saját belső énünk szerint kapott helyet a fejünkben. Az életet meghatározó dolgok összességében mind azokat a meg nem valósult életeseményeket hivatottak ösztönözni, melyekkel tovább haladhatunk, tovább léphetünk a saját útunkon.

Az összes tragédia, nem várt fordulat árnyékot vet ránk, de a céljainkat el nem vehetik, azonban a földön értelmetlenné változtathat át. Ebben a tudatban igenis fontos, hogy a természettel, a háttérben zajló csendes világgal megleljük, és ami fontos, megtartsuk a kapcsolatot, mert ez egyfajta belső óránk is egyben.

A lehető legtermészetesebb létforma a boldogság, de enélkül is lehetséges az élet addig a pontig, ahol önmagunkat találjuk. Az élet annyira sokszínű, hogy minden általunk okozott rosszért csakis magunkat okolhatuk, mert a válaszok nem a nemzedékeken átívelő tudásból, hanem az emberi természetből fakadnak. Adódik a kérdés, vajon miért lehet mégis homlokegyenest másképp néha, kioltva a valódi célt, elsötétítve mindent, amikor mi mindet úgy tettünk meg, ahogyan kellett, azért csináltunk, hogy amazt elérjük. A legjobb válasz talán, ha a módszereinket sorjázzuk újra, hogy feledjük a pólusokat eközben. A szépség nem minden, azonban nagyon is pontos mutatója az igazságnak, ami által magunkon felülemelkedvén legalább legyőzve érezhetjük magunkat. A mai világban ez már-már csak egy elcsépelt sztenderdnek számít, ami úgyis csak vakít és bolondá tesz ha önmagunkról van szó, illetve nincs is szükség megtenni semmit az érdekében. A nehézségekben messzire haladván mégis egyetlen hívószó lehet, amire emberként hallgatunk, aminek és amiben hiszünk, de ha nem feltétel nélkül tesszük ezt, akkor jól és okosan cselekszünk, amiért nem kell pardon. Elválik egymástól a szükséges és a szükségtelen, ha már nincs miért helyben maradnia, ezért az összes probléma valahol ábránd, jóllehet nem a hétköznapiak.

A szépség definíciója szerint szavakkal? Hozzáértőként talán azok dolgok, amiket képesek vagyunk az ösztöneinkel megvédeni, és ami nélkülözvén minden világi hiedelmet nem képletesség eredménye, illetve nem tartalmaz rejtett vagy rejtve maradó kapcsolatokat.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: