Az élet tarka és kegyetlen

Neoromantikus gondolatok tényleg oda, ahonnan már nincsen visszaút. Érdemes elképzelni azt, hogy hol van az a hely, milyen is az a helyzet, amiben szükség van ideákra.

A mindennapi élethez biztos kellenek, mert ezek szerint élünk, és ha már úgy esett, hogy ez lett az egymás mellett élés alapszabálya.
Ne bántsd a másét, legyél te az, akinek előbb van ilyenje, és te legyél az, aki tiszteli a másét legelőször. Ez a tökéletes alapanyaga, elegye annak a végeláthatatlan kínlódásnak,
amit napról napra elszenvedünk, és amitől aztán minél hamarabb meg szeretnénk szabadulni. Korlátok közé szorítani, kezelni szeretnénk,
majd a gondolatainkból vett minták alapján egyszerre elnyomunk, és szüntetünk meg varázslatos módon úgy, hogy ez senkinek se hiányozzék többé.
Mikor ezek a mégiscsak barokkosan neoromantikus ideák nem múlnak, nem szüntethetők meg sem könnyen, sem sehogy, akkor az bizony egy kórosan elmért állapot.
Mert maga a helyzet rögzül, és nem az, ami körbelengi. Úgy is lehet mondani, hogy nem az étel ízét érezzük, hanem a sónak van étel íze.
A történet attól kerek, hogy olyasmi ment tönkre, ami mindennapos rutinnak számított azelőtt, és cseppet sem kaphatott volna már mégis ennél több figyelmet.
Az újrakezdés, a körforgás márpedig a lét kegyetlenségéből fakadóan akkor is működésbe lép, ha mi azt nem hisszük.
Mert minden egyes mozdulattal és lélegzettel mondjuk neki, hogy ne induljon, ne kezdődjön, és ő ezt figyelembe veszi, sőt,
bizonyos eszközöket is rendelkezésre bocsájt nekünk mindehhez. Van ideje, illetve több ideje van, mint azt ő is szeretné,
ezért egyáltalán nem tűnik bántalomnak, hogy ennyire megfontoltan és alaposan cselekszik. Ő az utolsó, az az utolsó, ami mögött, ha van még valami, annak rögtön a kárát látja, az egyetlen egy előny pedig, hogy megfelelőképpen ment végig a saját útján, talán azért, mert a puszta létnél többen, vannak mások is.

Élni és élni hagyni. A mélyen szántó gondolatok után van az idea, az a köztes létező, ami meghatároz bennünket, mint lényeket. Lény, lényeg, létezés, idea.
Kell ez utóbbi, mert nem első szóra adjuk át a lényünket, ahhoz ugyanis igazodni és idomulni kell. Ezt az egész folyamatot úgy, ahogy van kell tudni.
Ezek alapján mégiscsak van valami azok számára is, akik nem hinnék, hogy valami volna, ami egyáltalán közös lehetne a másikkal és a másikban.
Hát a lét kegyetlensége okán ez az, ami meghatározó.
A természetünkből fakadóan akarjuk azt, hogy váljék azzá, márpedig a természet alapvetően mindenkinél, mindennél ugynarra a jól körülhartárolható néhány dologra oszlik, egész egyszerűen azért, mert ugyanabból az emberből vagyunk.

Van egy bizonyos szint, ami alatt tehát a céljaink azonosak, és ezeket lehetőleg ugyanúgy érjük el. Ugyanazokkal a módszerekkel.
Az élet tarka, van aki baromira szenved, van, aki pedig nem tudja mit döntsön, mert bármit is tesz, a jó, az éppen ideális esetben könnyen megválaszolható
helyzet és döntés elé kerül. Ezért cserébe persze lehetnek elvárások vele szemben, viszont a dolgok lényege alapvetően nem változik, akkor sem, ha nincsen ilyen. Vagyis folyamatát tekintve, fogcsikorgatva nem változik meg.
Nem teheti, mert éppen használatban van, de ez egyébként egy másik eset. Kegyetlenség és kockázat. Ez az, amit mindenkor bárki felismerhet, és amibe jobb, ha nincs is mit belelátni.

Ez amolyan szentséges dolog, mint feljebb, kissé gondtalanabb állapotban a gondolataink, amik vezérelnek bennünket bármilyen tevékenységünk során. Vagy egyáltalán az érveink!
Innen kiindulva, már viszont lehetnek, vagyis kell, hogy legyenek neoromantikus, barokkos ideáink, érveink és gondolataink,
persze egyáltalán nem mindegy, hogy mire is használjuk fel ezeket. Van egy állapot, a pszihózis. Passzív dolgaink környezetre gyakorolt nyomása és hatása nyomán és során létrejött közösség, és szerep, és ez egyáltalán nem jó. Sőt, ez az igazából,
aminek katasztrofális következményei lehetnek, viszont hasznos eszközévé válhat a közösségalkotásnak.
Az idea szerint egy amúgy is emelkedett közösség rombolás nélküli még feljebb való jutásának! Ez a közösség jelen esetben lehet bizonyos közös tulajdonság, vagy valamely érvelés közössé váló hajtásai.
Vagyis lehet úgy mint embercsoport, és lehet úgy is, mint halmaz ez a közösség... Ez máris nem annyira neoromantikus és barokkos, ahogyan az elején volt, illetve lehetett volna.

Rovatok:

Címkék:

Kategóriák:

Forrás: