Az orrunk elé - ez akkor egy lehetőség?

Semmi nem mozog. Vagy nincs kedve mozogni, vagy csak egy egész hetet várt rá, hogy meg ne mozdulhasson.

Léteznek a nyugalmat egyazon mód megzavaró események. Legyen úgy, hogy a mi nyugalmunk egyfajta középpontos megkérdőjelezhetetlen centrum. Mivel emberek vagyunk, azok, akik ha úgy látják jónak, felállhatnak és elmehetnek bárhonnan bárhová.
Van egyfajta kétely, az egészséges, az a fajta, ami akkor vált elérhető távolságban alkalmazhatóvá, mikor tiszteletünket tettük és leültünk egymáshoz, az az asztalhoz. Na igen, van ez a naiv, megérzős kalapozósdi. Hogy mi itt aztán most ugyanolyan partnerek vagyunk. Attól viszont még nem mentesülünk a felpattanás lomha és kényszeres kábulatától, szóval jól tudtuk, hogy mi most leültünk ide, és figyelmünket fordítjuk rá, figyelünk valahová, figyelünk valamire.
Képviseljük magunkat, ha egyedül vagyunk, úgy érezzük. Teszünk róla, hogy igazunk legyen, mert anélkül nincs igazán figyelem. Rendezzük a fejünkben a dolgokat, de ez történik az összes létező képletes és metaforikus iskolai, és azok utáni műben is. Hogy a dologhoz hozzá tudjunk állni, mert az fontos, kellene a figyelem.
Annyi szín és árnyalata létezik az életben, hogy keresünk inkább rá szabályszerűséget. De általában nincsen recept az életre, vagy ha mégis volna, legyen az gyanús. Hagyjuk meg a toldalékolást a legelején. Úgy gondolom, hogy ezt alázatnak hívják. Adjunk tiszteletet a másiknak, és ha nem megy nyavikoljunk, mert ez jelenti az önállóság és az önmegvalósítás felé vezető utat, az önismeret horizontján, így a világ tudhatja, merre van az út, ami kifelé vezet. A szabályszerűségekről a legérdemesebb elmondható jellemzés, hogy ne általánosítsunk. Csak arra valók, hogy egy kicsivel többet és egy kicsivel jobban, valahogy úgy, másképp, mielőtt a garast mégis letettük az asztalra, érzékeltük a dolgot, - az ízét és a hangját hallottuk. Miután már garantáltan nem állunk fel a féltérdre ereszkedésből, lehetünk, akik felismerik, hogy valamiért az önismerettel kellett adózni, tehát annak adtunk, aki lehet egy identitás, de jóllehet egy ember is.

A történelemben vannak hangsúlyos szegélyek, szegélyezi őket a meg nem értés, a hátrányosság és a mindennemű két pofára vett hátráltatás. Az élet majd úgyis mutatja ebből a maga igazát, szóval...

Az orrunk elé pottyan az összes energia, amit belefektettünk az utóbbi öt-hét méterünkbe, holott csodálkozva tán, de mi mondjuk, hogy az megtettük.

Egy identizálódott kétfelé mutatós egyenlet. Vagy maga a rettegett félelmeink megtestesülése. A dolog központi lényege legyen a tárgy. Hogy megyünk vissza az eseményhorizont mögé? Úgy, ahogyan jöttünk.

Nagyon sok gyakorlati dolog van. Ezek csak akkor jönnek elő, ha már fél lábunkat lógatjuk a víztükörbe. Az ilyesmi magától nem is érdekes, habár látszik, de másnak meg borzasztóan fontos lehet.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: