Bestseller írása a legfelsőbb fokon

A jó írónak van egy olyan tulajdonsága, hogy úgy csinál, mint a barátnők szoktak. Jegyzi, rögzíti a gondolatait, hogy később visszatérhessen oda is, ahol már járt.

Szélesíti a lehetőségét annak, hogy ugyanazokról a dolgokról többször is megnyilvánulhasson. Semmiképp nem szeretne ellentmondásba kerülni önmagával, mivel gőzerővel dolgozik azon, hogy ne látsszon. Épp ezért van, hogy azért nem tart szünetet, mert az túl rendeltetésszerű volna.
Reggel rituálékkal kezdi a napot, este pedig az árnyékba vonul. Az egész élete egy szüntelen önigazolás. Nem árt másoknak, de érdekelheti, hogy mégis azt hogyan tehetné. Kapukat nyit, újakat dönget, mivel ez az egyetlen módja, hogy kirívó lehessen még egy egyszerű hétköznapos teendő alkalmával is.
A különcség legalábbis csak annyira kenyere, mint a boltban a polcon lévő ugyanazon termékek vegzálása.
A pocsolyát adott esetben azért kerüli, és nem gázol bele, mert a vonal, amin közlekedhet, hogy kikerülje, szórakoztató számára.
Képzeletbeli akadályokat és élethelyzeteket állít fel, hogy abból tanulságot szűrhessen. Neki a legmeghatározóbb vezérlő elve az, hogy mindig maradhasson egyedül, mert számára a jó híre és a pártatlanság igenis fontos. Manapság egy jó író süteménnyel dobálózhatna, de azért nem teszi, mert hiteltelennek tűnhet az, ha eldobja az utolsó lehetőséget, amire egész pályafutása alatt hivatott volt. Meggyőződni felőle, abban ismeretet szerezni, hogy ő egy olyan valaki, aki ha kudarcra is van ítélve, szeretné tudni, hogy ebben az élményében maradhat-e, aki volt.
A továbbiakban nevezzük őt egy embertársunknak. Valaki olyannak, akivel hétről-hétre töltjük az időt. Motoszkál, babrál és olykor magára maradván öniróniát gyakorol. A terveit végigcsinálja akkor is, ha gyengének kell mutatkoznia, tehát elöljárósága ezzel végzetét mutatja. Bús-borongós reggeleken, mikor feléje a jól ismert nap sugarai egyszer-egyszer kókadozva felvillannak, közéjük, s nem beléjük lát.
A magányt, azt a végtelenül emberi tulajdonságát úgy dolgozza fel, hogy közben nem ad opciót semmire. Mikor fáradt gondolkozik, ha energikus, cselekszik.
Együtt él az élet adta lehetőségekkel, mivel a folytonos ellentmondás ellentétes érzéseket szül. Hát ez is csak egy alkalom volt, és ez is csak egy újabb tapasztalás. A tanulság olyan, hogy kell, hogy szűrhetővé váljék. Az élet jobbá tétele nem végcél, amennyiben ez így volna, és nem az előbbre jutás a nagyra törő tervek megvalósíthatósága lenne a legközpontibb cél, akkor nem lenne haladás és minden egy helyben állna. Nem mennénk innen sehova. Nem jutnánk egyről a kettőre. Nem szaladhatnánk jó érezéssel előre, és nem nézhetnénk jó érzéssel hátra.

A cicának egy gombolyag jár, a kutyuska pedig eleve legyen kutya. Az élet csapdája, ha elfogadhatóvá válik, amiért küzdünk, mert akkor mintha már nem kérné a mi segítségünket inkább, hogy túljusson rajtunk, hanem egyszerűen füle botunkat és lógó orrunkat látván ő ajánl némi támogatást.
Legyen elég, hogy ez pénzbeli, vagy természetes. Az alvó természet sosem pihen. Nincsen ennek különösebb értelme jól, viszont adódhat, hogy egyszer csak kulcsra kész ajtók záródnak be mögöttünk, megint mások később pedig megnyílnak előttünk, szóval a mélyenszántó gondolata ennek maga lesz az önpusztító látomás egyik sarka. Ezzel alkottunk egyedül
interakciót még valahol az elején, és maga a tény, hogy ez kellemetlen lehet, beteljesülése örök láncot jelent a fellendülés lehetőségén.
Azon a ponton ahol a dolgok elváltak egymástól és kíváncsivá tettek, érdeklődővé varázsoltak bennünket. Ahol a tény és a vezérelv különös ellentétekbe ütközik. Kíváncsiak lettünk, mert ezek a mi kis különös ellentéteink is egyben, szóval ez az utca frontja, ha amaz volt a háznál a hátsó fal.
A végső gondolat mindig pozitív, nem negatív akkor sem, ha egy tragédia következett be, mert nincs olyan isten, ami születésével az őt feltámasztó és életre hívó lényét pusztítaná el. Az erőszakosság egy dolog, biztos, hogy nem hétköznapi, ahogy biztos az is, hogy nem feléje törekszünk, hanem mellé tenni egy jó alternatívát legalább.
Nagyon rossz dolog, ha nem vagyunk képesek túljutni saját magunkon, holott egy pillanat volna a boldogság.
Kellemetlenül érinthet, ha első sorba nem értékeinkért, hanem az eredményünket, avagy eredményességünk tényét ismerik el bennünk, mikor magunkat is kiköpve küzdöttünk meg a beteljesülés előtti utolsó morzsák, maradékok felszedegetésével.

Ki is volna az, aki a nyakába akasztja a világ dolgát, és azzal végzi a mindennapokat, látszólagos haszon és egyéb céltudat nélkül.

Szépen szólva, a megismerés addig tart, amíg azt mi szeretnénk, de tarthat addig is, míg az erejéből egyedül futja. Kizárt dolog a türelmetlenkedés, egyébként visszaélni meg nem lehet vele. Mármint azzal, hogy mi nem vagyunk azok. Nem vagyunk türelmetlenkedők. A csel, hogy bármit teszünk, érdemlünk dolgokat. Érdemlünk akkor, mikor csend van, meg amikor a nagy egyetértés. Akkor is, mikor szabadban sétálgatunk, egyfelől, mert garast tettünk le, az élet pedig nem áll meg. Szóval ő ebben a tehetetlenségében megy tovább, zajlik. Mint a szikla a folyóban, ami körül a víz körbefolyik.
Visszafordulva, a háttérben érdemeltük a megváltást magunknak szép csendben, mint mikor egy kislány a szoknyáját igazítja. Bődület, hogy mik vannak, de esetenként azt mondhatjuk másoknak kifelé, hogy nem élünk vissza a helyzettel. Közölhetjük azt a gondolatot, hogy jobbak vagyunk, szebbek a cselekedeteink, meg úgy általában többet is tettünk a világ nagy békéjének a megteremtése érdekében.
Úgy van ez, az elején azt is mondtuk, hogy úgy is leszünk majd, mint az egyszeri ember. Mostanra meg nem is tettünk semmi egyebet, csak letettük a seggünket, mert nekünk ott volt jó. Persze, hogy nem az a tény, hogy úgy, mint aki csak erre várt volna.
A háttérben vannak, zajlanak bizonyos folyamatok, de ha az eddigi pályánkból leszűrendő tanulságokat nézzük csak meglehet az, hogy borzalmas eredményre juthatunk. Erre pedig borzalmas választ kell adni az eddigi irányvonal alapján élből, mivel mi csak úgymond-úgyszólván ide vizsgálódtuk magunkat. Elhoztam a földimnek kudarcok és megmérettetés árán a széles világ egyik bevizsgált termékét.
Ettől lesz jobb és múlik minden kudarcélmény, ettől testesedik meg a zsebünkben minden eddigi fáradozásunk eredménye. Szóval a jövőre nézve, mindenkinek ettől lesz majd jó. Egy kiszolgáltatottságában is végtelenül koncentrált állapot, aminek a közepén, megvizsgálva azt sajnos nem az van, amit beleláttunk, mert benne egyszerűen nincsen semmi. Az ürességből pedig nem születik jó könyv, mert mi azért olvasunk, hogy nekünk már azért most jó legyen, hogy jusson és hogy maradjon is meg valami. Érezni akarjuk, hogy az állapot, amit nap mint nap elviselünk, a nyakunkba kapunk mint valami sálat, elismerően is képes lehet nyilatkozni felénk és rólunk.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: