​Egyszer fogd meg, majd nem engeded. Hisz így épül fel!

Számtalanszor gondolkoztam azon, hogy vajon mit, miből és mennyit kéne adagolnom, hogy elérjem az aranymetszésre valót.

Hogy megtaláljam az aranyat a szivárvány lábánál, és ráérjek végre kérkedni mindenkinek - anélkül, hogy bárki is a szavamba vágna -, hogy nekem mim is van. Rájöttem, hogy ez lehetetlen. Nem készakarva aranyat lelni, az lehetséges. Hanem az, hogy olyannak mutassam magam, amilyen vagyok. Egy magát kis dolgokért bántó személynek. Valaki olyannak pedig nem, aki, kifordul önmagából, csakhogy szerénységében is olyat mutasson, amit jóformán külső szemlélő számára első blikkre a legteljesebb odaadással sem lehet. Tehát magamból kifordulván az élet arra nevelt, hogy inkább tanuljak meg magamon uralkodni, mintsem saját hibáimból áldozattá váljak.
A túlzások világában a túlzásé, ahol a láng nagyobb a füstnél, ott a lángoké. Az ő áldozatuk, ha már nem is leszek, még mindig lehetek valaki, aki meghal. Idézőjelben. A csak nincs ott, de oda való. Ez a tervezés legnagyobb hibája, hogy önhibánktól szabadulva van úgy, hogy csak meghalsz. Egy tökéletes világ tökéletes megoldásai már alig-alig léteznek, miután ezt kimondtam. Az idealizmus elégíti ki az egyáltalán nem gáncsra álló lábú éhezők igényeit. Jól tudható, hogy vannak olyan magasságok, ahol ember nincs a talpán, aki megállja a helyét. Vannak azok a konfliktusok.
Ezért nem elítélendő, csak az idealizmusa korholandó annak, aki előbb a lába szárát teszi az asztalra, az eredménye és javaslat helyett.
A ránk borított égzengés?! Pont az nem elég. Szabályt a kivételétől?
Kongó, egyre magányosabban, halkabban és a figyelmét veszítve egyre hamisabban szóló hangnem. Pont ez az, aminek nem lesz vége. A gondolkodásnak, az előbbre jutásnak. A keringésnek, a folyásnak... A kettősségnek, az összehasonlításnak, a ritmusváltásnak. Ebben van az érték, ennek nem lehet vége! Nem hoztam semmit, de ugyanúgy elvárok, mintha lenne. Mire ennek a gondolatnak a végére érünk, kezdődhet is a cikázás, a zsivajgás... A gondolat végére bizonyosságot nyer ugyanis, ami az elején nekünk alapérvényt jelentett. Megkaptuk ami jár, fogadtuk ennek helyébe, ami kell, nem mi lettünk rabságban, mégis a fizetett ár túl nagy, de a szerteszét fújt hajlamosság a maga nemében érvényesül úgy, hogy ebben a bizonytalan hangnemben nem érdemes küzdeni többé. Többé, amíg az őt vezérlő fő vezérfonala érvényes.
Nagyon nagy bűn színdarabot írni abból, ami nem annak való, és hagyni egy színdarabot, hogy valóra és valósággá váljék.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: