Éljenek a majmok - egy nagyszájú majom

Már a görcsöt is úgy várom, hogy beleálljon a lábamba. Éljenek a majmok. Volt már itt minden. Káromkodás, ez tetszik az nem válogatás, a magára hagyott fiú esete.

Kallódó magvas gondolatok a hétköznapokról, az élet bájáról bajáról bújáról és a leghülyébb történetekről, mi csak egy emberrel megtörténhet. Na és persze az ember sem maradhat el, számtalanszor lett leírva már ez a szó. Törtető vágyakozás a homokos tengerparton túl lévő épkézláb jövőképről, mit csak az agy elképzelni képes és úgy gondolom nem maradt ki semmi. Nem maradt el olyan momentum, amivel egy nagyszájú majom ne tudott volna kezdeni valamit. Értelem és érzelem annál inkább kevesebb. Mert mindig viszket a fülem, mert mindig közbejön valami, és mert mindig túlzásnak tűnik a normához képest, ami teljesül, az az elképzelés szerinti ugye.
A jó szó néha kevesebbnek tűnhet, de a hiány értelmet adhat a logikának, és azzal majd jól kifejezhető a következő mondat, mit mondani, közölni kéne.
Fussuk le azt a kört, hiába minden. Ez a tetején az ék. A korona, amit a lejtőn lefelé zuhanva veszít el a bitorlója.
Ez egy képzettársítás. Nem mondom, hogy tőle virágzik a tavaszi rét vagy, hogy érte mutatkoznak tavasszal az élet jelei. Görcs van. Egyszer itt, máskor ott. Folyamatos, el nem múló, erénytelen görcs.
Kinek a dolga oldani, ha mindig a másé mindenhol!? Nem a természet töri be az ajtót. Nem is ő idéz elő váratlan helyzeteket, épp lendületben szarik oda az ablakpárkányra.
Bumm. Vállon csaptak, mert csúnyán beszéltem. Nincs itt senki, de ha volna is, tőle bocsánatot kéne kérnem most.
Mert nagy volt a pofám, kinyitottam, mert az enyém, és használtam, mert úgy gondoltam lehetett. Már nem tennék ilyet most. Ez tíz másodperccel ezelőtt volt. Azóta ezt mélységesen megbántam.
Megjegyezném, mindjárt hallok valami zajt, zörgést, csörgést, puffanást, hörgést, üvöltést kivételesen az ablakon túlról. Most mondom akkor, bocsánat.
Nem akartam én megszívatni, szapulni, kiutálni senkit. Ha lenne is honnan persze, de ez a történet másik fele.
Most vágnak ketté. Vagy a gyomrom kéne, azt adjam oda. Nem akarom tudni. Én pláne, más meg hát aztán. Kész helyzet.
Ha volna is a szabadságnak madara, már régen a tollát kellett volna, hogy tépjem, nehogy elrepüljön, itt maradjon velem. De legalább a lábamhoz láncolhatom, egy megoldás az is. A negatív mintába ha madártejet öntünk, majd fagyasztás után kitesszük a napra, idővel elolvad, szétfolyik ismét.
Volt értelme fagyasztani hát, ha úgy is ez történik? Kit érdekel, nem? Tetszik úgy és kész. Kereslet-kínálat, egy köpet a kenyérdarab helyett a madarak felé.
Legalább megnézik, ha mást nem is tesznek vele. Mi a vége? Ezt kérdezem.
Szóban volt már, de előbb kaptam választ a leghülyébb kérdésemre, mintsem erre az ebben a bensőséges búrában, közgyilkos hangulatban, liszt és cukormentes időszakban, az elmúlt tizen akárhány év során bármikor is kaphattam volna.
Ki az anyámat érdekel a társadalom, a jóléte meg az azt toborzó isten barma, ha a levegőért kell kapkodni végig. Ugye? Hát ne kapkodjunk, ne csak a levegővételért. Elfogy az hamar. Ugye minek is?!
Ez maga a báj, ami azért él még, azért maradt fenn, mert érinthetetlen, és furcsa mód már csak ezért sem gyanús.
Mert anyu megmondta, nem nyúlunk hozzá, az iskolában rácsaptak a kezünkre ezért, hétvégén a buliból, kocsmából, discoból hazafelé jövet meg véresre verték a fejünket egy üveggel annak okán, hogy a nátha helyett mást kaptál el mégis.
Ez egy disznó dolog ej, azért mégis.
Hogy jött ez össze?! Nem gondolkodtunk elég okosan, eléggé okosan, bocsásson meg a világ. Itt jön némi képi és hanghatás, de legalább essen le valami kérem.
Egy darab kő az, ami mindennek a közepén van, nem pedig elrejtőzött mögéje valami. Ha valakit írok azzal érthető lesz? Már hogy őt meg ki is keresné! Azzal a lendülettel, úgy és pont ott. Ennyi. Nincs ebben semmi sem. Mutatva van, nem tilos és nem is kell baromnak lenni, lábakat széttenni érte, nem dől le ezért egyetlen fal, nem szakad át ezért egyetlen gát sem. Nincs ezen a jó ég adta világon olyan, amit kérve ne kapna meg előbb az ember, mintha elvenné, mégis, ha cinkost csinálok a másikból, akkor magamhoz láncoltam. Szégyellheti magát!
Két röhögés, röfögés közbe beszúrom, megteszi? Írom inkább a Kelet Nyugat párosítás helyett, hogy közé beszúrom. Elég barom vagyok hozzá ugyanis.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: