Felhasználói trendek

Mi a jövő?

Azt viszont már nehezebb kitalálni, hogy vajon mi az, ami mégiscsak érdekelheti az internetezőt, mik azok a határok, amikkel még lehetséges lyukat ütni a közösségi alapú, személyre szabott internet leheletvékony erkölcsi hártyáján.

Jóslásokba bocsájtkozni öt, tíz évvel ezelőtt sem volt trendi húzás, ma pedig ez egyenesen plágium. Természetes, hogy a kéretlen anyagoktól elalélt egyre idegesebb felhasználók már nem csábulnak el olyan egyszerűen egy szimplán jól összeforrasztott tartalom, megjelenés láttán, azonban húsba vágóan válaszolni erre a globális méretű tendenciára megfelelően egy weblap nem tud, ezért a megoldás egyre eltolódik, várat magára.
 

A figyelem azonban sohasem lankadhat.

Hiába lett a magyar online társadalom egyik pillanatról a másikra a közösségi alapú szolgáltatások rabjává, az efelett érzékelt eufórikus felhang jobb megoldási módozatok keresésére tesz kísérletet csupán.

Nem az a kérdés, hogy miként lehet még több aktív tagot, felhasználót hozzácsapni a már eddigiekhez, és nem is az, hogy miért nem sikerül a már eleve keresőkre, közösségi oldalakra idealizált látvány-tartalom, kézzelfogható eredményét rövid úton megnyugtatóan realizálni.

Az ördög nem alszik.

A dolog pszihológiai oldala sokkal érdekesebb. Egy kép erről. Mára igenis be kell mutatkozni, és vállalni kell a ránk aggatott jelzőket is ahhoz, hogy hitelesen tartalmat, vagy hitelesen tartalmat tudjunk szolgáltatni.

Szükség abban van, mivel egy-egy ember jól megszokta, hogy az ismerőseivel elvan, hírt, cikket, információt is csak preferált oldalról, képes formában, mások által ajánlva, vagy a hülye termékforgalmazó botlábú próbálkozásától halódó röhögéssel fogad el csak feltétel nélkül.
Ebben hibás a már emlegetett hőskor is. Felbukkanó ablakok, egyre kisebb értékű adsense weboldalak, és a többi ügyeskedés, aminek a fája mindmáig ugyanaz.

 

Mint honlaptulajdonos, tehát nem ért semmit?

Sokaknak már meg sem adatott, hogy részük legyen a könnyen jött, könnyen ment siker aposztrófálásában, ami generációs szakadékot, de ami a rosszabb, látótéren kívül eső lehetséges régi piaci szereplőket dönt romlásba mielőtt az megízlelhetné annak gyümölcsét, mert rosszul jutott el hozzá már ez az egész.

A kritikus hozzáállás ebben igazán nem alternatíva, mert ezeket a végtelenségig szétesett csoportokat valahogyan össze kell rázni, amit a közösségi média, a mobilizáció, a felhőszolgáltatások, a klasszikus tartalmakat gyártó régi kurrens piaci szereplők egyaránt akarnak.

 

Generációs különbségek, tehát kommunikáció.

Ebben a társadalomban alternatív érintkezési forma lett ma a multimédia, webtechnológia, keresők és más egyéb szolgáltatások, amit viszont ebből a nézőpontból viszonylag keveset vizsgálunk. Az egészben -amit ma egy a szája szélét harapdáló szerint is platformnak hívhatunk- a forradalmi tett, cselekmény maga a kommunikáció.
 

Az utolcsó csavar, ami rávezet az igazságra.

Az az az, hogy miért látják a társadalom tagjai csakis az eszközüket, a gépüket ennyire elvakultan a korrábbiakhoz képest az egymásra reflektálódás helyett? Ars poetica

A "fásodás" ellen -messze a végleteken túl is- észérvek kellenek és nem a bolondok aranya, ami nem egy megrengethetetlen kijelentés, inkább csak egy említésre érdemes meglátás a sok közül.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: