Háttal a szélnek, háttal mindennek

Vannak ezek az elcsépelt, agyonmondott közmondások, amiket senki sem ért meg, mert annyira sokat mondottak és nehezen felismerhető a valós eredetük, vagy az eredetiségük túlontúl mélybe hatoló, húsbavágó.

Nem említek egyet sem. Szóval úgy van ez valahogy, hogy egy rózsaszín szobában rózsaszínre festett hajjal ücsörögni nem hülyeség. Kereshetünk benne értelmet. Háttal állni gyerekes célzattal a tükörnek, annak már kevesebb az értelme. Okosnak lenni olyan helyzetben, ahol nincs rá szükség, vagy mert nem ezért fizetnek, ostobaság. De lehet buzgalom. Nézzük inkább a jó oldalát. Az egészet a szituáció adja.
Nem létezik az, aki direkt hülyének akar látszani. Szépnek, okosnak, rendszeretőnek a való életben inkább, mert ez célravezető, illetve ez a célravezető magatartás. Formailag megfelelni nem elég, ezzel csak idomulunk a helyzethez, hátha nem értjük jól a történetet.
A figyelem és az alkalmazkodás képessége egy dolog, fel kell tudni ismerni a dolgok valós okát. Ok-okozati összefüggést keresni ott ahol nincs? Ez értelmetlen. Az egész mindenség a hozzáálláson múlik, a komplexitás lehetősége is. Mivel társas lényként szeretnénk, szeretjük jól kifejezni magunkat, adott a kapcsolódás lehetősége. Hogy mi történik akkor, mikor mégsem ez történik, az talán az alapállás kérdése. Nem tudtuk, nem vettük fel a ritmust, az is előfordulhat, hogy azonos nézetek mellett elbeszélünk egymás mellett teljesen a "ciklus" végéig, majd mindez a végén derül csak ki.
Egy ilyen szituáció nagyon kellemetlen tud lenni, ha érzésünk szerint egy fontos dolgot mondtunk el, másképpen a türelem fogja eldönteni és az akaraterő, hogy másodjára megint mekkora szeletét értjük meg.
Sajnos bele kell másznunk a dolgokba, és mosónőként még akár az ezotériához is fordulhatunk a jobb kommunikáció érdekében a mosodai vendégekkel való kommunikációhoz. Az erő és a nyugalom nem egy egyenlet eredménye, az van, kinek több, kinek kevesebb. Annyi helyzet előfordulhat, ezt kiszámítani nem lehet, mert még akár bele is roppanhatunk. Sőt, talán épp ez az idegösszeomlás házi definíciója, amit sajnos az életnek írtunk meg, mert nem lehet mindenkiben tökéletesen megbízni pláne a gyengébb pillanatainkban. Nincs mód és egyáltalán nem életszerű úton útfélen megfeszülni, hisz van nekünk is egy saját ritmusunk, aminek megléte ugyanúgy a hozzánk közeledők érdeke is, mint a sajátunk. Mondhatni, hogy a másoké jobban. Nem az életemet, s vele együtt mindenemet, csak a figyelmemet adom oda másnak. Szóval indok és érv az van bőven.
Itt következik az a logika, amit az összeomlani készülő idegrendszer, az ember maga kiköp magából, hiába számolja még a sorokat, mert épp felvenni készül a csecsemő pózt, a nyugalmat, a nyugalmát keresve a rábízott rendszernek, ami a test és a többi. A köztük lévő kapcsolat helyes fenntartása.
Ha valami rosszul működik a világban akkor az ez. Az, hogy meg kell határozni, hogy kergetni kell, és hiába vagyunk vadászok hajszolni sem lehet örökké a vadat, ha már az régen elszaladt. Vidámság, vigalom, örömünnep. Nem csak az esküvőre meg adott esetben a temetésre való. Senki nem mondja a szemünkbe ép ésszel, hogy ne örülj. Erre a reakció vagy kedvesség, vagy egy nagy pofon. Tűrni, nyelni szavak nélkül az ilyet nem lehet, mert bekövetkezik az... Magától megindul kifelé a logika, mert valahogy mégiscsak rétegek és rétegződés alapján építettük fel magunkat, hogy jól láthatóvá váljunk, éppen ezért ebben benne maradt a túltöltődés avagy az önvédelem lehetősége. Jól csináltuk, tehát maradtunk azok, akiként kezdtük el hátsó szándék és kerülőutak nélkül.
Biztos, hogy van az a helyzet, amikor még ezt is feladnánk, tehát akkor kik is vagyunk mégis? Még így sem az egyszarvú, vagy a bocsaira mérges féltő medve. Az egésznek egy közege van, ami hangok, mozdulatok nélkül is beszél, tehát erősebb minden majdani szónál. Kérdést feltenni a létezéséért, arról nem érdemes, és később ki is derülhet, hogy nem is kifizetődő, de kiáltani, ordítani attól még lehet, mert akképp ahogy azt befogadtuk, tudjuk is kezelni majd, mert nem tudjuk megijeszteni, elijeszteni a magunk módján sehogy. A magunk módján, mert ami az érdekes, még mindig ott van a felszín alatt ebben a dologban, amit elveszíteni ugye nem szeretnénk. Megbántódni, figyelmetlenségből bántani, elijeszteni megint másokat meg még azért pláne nem. Itt azért megjelenhet már a hasadás lehetősége, a tudaté, de azért ne ijesszük meg magunkat, ez jót szokott jelenteni, ha valaki nem hajlamos megfordulni bizonyos dolgokon, és teljesen ellentétes véleményt alkotni erről a fennálló medve és egyszarvú által fenntartott reménységről. A polip az óceán fenekén a tapadókorongja segítségével
megtelepszik a sziklán, a csikóhal meg bebújik a sziklák közé, ha épp megenni készül valami könyörtelen zord tengeri ragadozó.
Az egésszel mondani csak annyit lehet, hogy az élettel előbújnak az ösztönök is, nem csak az egészségünk megy tönkre, a szívünk szakad meg, vagy a pénzünk fogy el végleg, esetleg a tudásunk ér véget. Cselekedjünk gyorsan.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: