Hová is fordítjuk a tekintetünket belátásért?

A siker nem mindig hoz eredményt. A siker néha a megtett út. Elindulunk, de legszívesebben megfordulnánk, haladunk, de leginkább figyelmen kívül hagynánk az egészet.

Olykor a saját szemetünkben turkálva találunk rá olyan dolgokra, amik annak előtte nem értek számunkra semmit. Mit is jelent, jelenthet ez? Azt biztosan, hogy irányítanak bennünket akkor is, amikor egyedül érezzük magunkat, akár az egy szál ujjunk.
Valahol a születésünkkor megegyeztünk abban, hogy emberként társas lényként fogunk viselkedni, és akként fogjuk viselni a saját sorsunkat is, melyet ránk szabtak egyénileg. Ebben a formánkban ugyanis alkalmatlanok vagyunk az egyedüllétre, a magányosságra anélkül, hogy kompromisszumokat ne kötnénk más, bennünket kizsigerelni kívánó tényezőkkel.

Nem mindent kaphatunk meg, és nem mindent élhetünk meg úgy, ahogy szeretnénk, amikor magányosak vagyunk.
Fény derül arra, hogy szabályozottság az a fajta egyedüllét, amit abban az állapotunkban szeretnénk elérni, mikor a vágyainkat tervezzük meg, nem pedig az, mikor magunkba roskadva dobálózva a világ felé élnénk meg azt a fajta életmódot és ritmust, amit magunknak szeretnénk.
Az a fajta hatalom a tudás, amit magunkkal megbékélve élhetünk csak át. Ezt kiterjesztendő, akkor miért ne lehetne ezt az aforizmát elvárásként alkalmazni, mikor úgy is csak annak jár a nyugalom és a béke, aki hatást tud gyakorolni mindenkor, és élni tud az elvárásokkal.

Magunkra úgy tekintünk, mint az egyedüli formájára annak, ami létezést hozhat, ha ezt nem tudhatjuk magunkénak, nem leszünk alkalmasak ebben az aforizmákkal teletűzdelt világformátumban élni, csak mint második és harmadik soron következő alantas szolgája, szolgálója az életnek.
Nem tudhatjuk azt, hogy mit hoz a jövő, nem érezhetjük, hogy múltunk volna, vagy azt, amit látunk, a miénk.

A különbségtevés nehézsége abban rejlik, hogy nem tudjuk felismerni a saját részünket a dolgokban, a nekünk járó elemeit az életben.

Ezek az elemek a nekünk beígért, és elmaradt szabadság, annak az abszurditása, hogy akkor úgy tekintettünk másoknak az arcába, mint még máshol és máskor sehogy. Ez az egyetlen vissza nem térő pillanat, ami képes sajnos vagy nem agyonverni azt az időt, amibe a megfolytónk, illetve azok fulladtak volna bele.
Van, aki látványosan unatkozik, de van olyan, aki a látványos életet választotta magának már inkább. Ugyanakkor egyszerűbb lett volna felismernie magának, hogy nem szabad, és a választásának lehetősége nem egyszerűen egy eldobott banánhéjon dől el.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: