Ingerszegény környezet

Amikor a változó a kor, az időjárás, a boltok árai, a paprika ereje. A szellős tavasz a zord tél után. Ez egyfajta felüdülést jelent, hiszen ismét lehet örülni a hűs fuvallatnak.

Az erdő hangja, mikor süvít benne a szél, télen és nyáron is ugyanolyan. Megosztja az őt hallóval a saját rekedt, kongó, zegzugos hangulatát, de arról, hogy jó-e vagy sem, nem oszt meg semmit. Arról, hogy jó-e ez a hangulat?
Az erdőnek mi csak vendégei vagyunk, ugyanúgy, ahogy vendégei vagyunk ennek a világnak, tehát az összes hangulatunkat nyugodtan megtarthatjuk magunknak. Ezeket tőlünk nem veszi el senki.
Egyfajta közös mód és rendszer, ahogyan a világhoz kapcsolódunk. Azonos, hogy azonosulni lehessen vele másoknak is. Pont ekkor nem vagyunk egyedül. Ez az a helyzet, amikor beszélni kezdünk. Megszólalunk, és azt mondjuk, ami nekünk tetszik. Az igazunkat mondjuk. Párbeszédbe elegyedünk önmagunkkal úgy, hogy nem is tudunk róla.
Ez egyfajta reputáció, amit a tudtunkon kívül érünk el, és ezért is nehéz, ha nem tudunk róla. Ha nem tudunk róla, nem is vagyunk képesek beszélni felőle, és mivel nem vagyunk munkában lévő szakemberek, túlkiabálni nincs is kinek azt, amit tudunk, holott valahogy ezt mégis szeretnénk érvényre juttatni, végérvényesíteni a napunk koronájaként a végére.
Kössük le az energiáinkat úgy, hogy nincsenek körülöttünk ingerek. Csendesítsük el magunkat. Legyünk dolgozók, akik a munkájukban lelik az örömüket, az elfoglaltságaikban, ahelyett, hogy másokra vetítenénk ki a saját hibáinkat.
Mikor a cég hibázik, az franchise, de amikor mi emberek, az buktató.
Mégis mitől lennénk mi mégis többek úgy, mint emberek?! Egy cégnél, egy szervezeti formánál, de akár egy alig éppen most felismert rendszerszerűségnél úgy, hogy nem tudunk róla szinte semmit, csak a színét látjuk vendégül?
Vegyük elő a jobbik oldalunkat, és addig mutassunk megértést, ameddig csak tudunk, mert lehet, hogy ez a rendszerszerűség, ami valamiképpen most a mi javunkra van, tudja és tudni fogja azt a teljes valójával, hogy mi létezünk.
A létezés igazán nagy bonyodalom... Akkora, hogy nélküle nincs értelmes élet, nem kicsi, nem nagy, hanem értelmes.
A dolog, ami felismeri a határainkat, az képes megfelelő korlátokat is állítani nekünk, olyat, hogy abban mi jól is fogjuk érezni magunkat. Amelyik pedig nem képes megfelelőképpen határokat felállítani nekünk, attól vesztőhelyre kerülünk, és kész.
Ez a tehetetlenség törvénye, ami nem csak a fizikában van a helyén, hanem ugyanúgy az emberi gondolkodásban is. A csillaghullás közepette azért láthatunk majd szép dolgokat.

Az erre a szépségre való igény mindenkiben ott van, akarjuk, szeretnénk, de nem kapjuk meg. Ehelyett inkább autót és házat veszünk magunknak, betartunk bizonyos az anyagi helyzetünkre és esetleg az épp aktuális nemi szerepünkre vonatkozó sztenderdeket, hogy így váljunk azzá, kicsit kevesebbként, akivé tiszta és teljes valóságunkban lenni szerettünk volna mindig is.

A tiszta és teljes valóságunkban. Ezt le lehetett volna írni egymás után százszor. Talán mert ennyire sarkalatos ez a dolog.
Nem gondolkozik, nem mérlegel (legalábbis nem ekkor), csak cselekszik. Tudjuk ösztönösen azt, hogy nekünk mi a jó.
Ebből tanuljuk az emberré válást és később a céges kultúrát, de az aktuális szekta tanait is. Ezért is veszélyes alábecsülni másokat, a másik embert. Ez a dolog ott fáj, ahol nem várnánk, és ott üt nagyot, ahol leginkább nem éreznénk.
Ezért is érdemes tudni, hogy hol is van a pont, ami a legjobb tudásunk szerinti. Ha nem tudjuk, kérdezzük meg?
És ha nincs kitől?! Egyedül maradtunk?
Sosem vagyunk egyedül, akkor is lépni kell, amikor megálltunk és befejeztük a működésünket. A tegnap és a holnapja a "ma".
A hazatérés megnyugtató, mert az otthon egy hely, ahol pihenhetünk. A pihenés pedig kell egy egészséges szervezetnek ugyanúgy, ahogy a ránca-simult céges kultúrának.

Ha nem megy a kérdezés, akkor inkább válaszoljunk. Adjunk válaszokat, választási lehetőséget, amiképp az útját álljuk a dolgoknak. Az öntudat után vagyunk azok, akik nem egy nyálkás és csúszós útvesztőjévé válnak annak az entitásnak is akár, aminek az útját állták.

Benne van ebben minden, de főként egy ígéret. Egy árva, kósza lengedező ígéret, amit csak meglátni kell, és utána nincsen semmi, mert nem lehet.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: