Készítsünk papírhajót, hajtogassunk lapokat az ünnepek között

A következmények nem olyan rossz dolgok, ám az áldás néha átok. Nem mindig kell törődni velük, bár előfordulhat, hogy érdemes tekintettel lenni rájuk.

Érdekes párhuzamok alakulhatnak ki az élet bármely területén, amit később észrevenni is nehéz, megszabadulni tőlük meg pláne. Ezért is érdemes óvatosan kezelni az előítéleteket, hisz lehet, hogy annak forrása teljesen máshonnan ered, mint ahol valóban azt látnánk elsőként, azonban a túlzott óvatosság lerombolja az illúziót, sehová sem vezet, mégis érdekelté tesz nem várt dolgokban.
Nem tesz jót a morálnak, eltávolít az egyszerűbb, meglehet fő céloktól, azoktól, melyeket nem lehetne körülményesen elérni.
Sohasem az érkezés a fontos, hanem a megtett út. Na de, ami fontos, hogy mégis minek az érdekében? Ki lehet gyorsan égni, ha az az érdek mindennel ellentétes, mégis adott helyzetben megkerülhetetlen. A látszat néha csal, ezt a meggyőződést érdemes fenntartani akkor is, ha épp a világ legfontosabb dolga múlhat el rajta. Legalábbis azért a tényért, hogy aprópénzért nem adnánk el magunkat, nem üzérkednénk a tehetségünkkel, illetve nem adóznánk pusztán azért, akik vagyunk.

Az élet folytonos rohanás, ám mégis néha látatlanban menekülésbe csap át. Nincs olyan dolog a világon, ami ezt megérdemelné, hacsak nem létkérdésről van szó, viszont ekkor érdemes megfontolni, de legalább figyelembe venni a változtatás lehetőségét.
Mik a legjobb kilátások?
Ha vannak ilyenek, akkor lehet, hogy nem kerül olyan sokba, és egyáltalán nem úgy, ahogy tűnik első látásra.
Kell az állandóság, nélkülük nincs mihez viszonyítani. Ne aprózzuk el a dolgokat, mert mindig van más választás. Néha a legrosszabb helyzetben adódhat a legjobb lehetőség.
Nincs mire várni és nincs miért a kapunál maradni. Ezek filozofikus gondolatok. Szögezzük le, hogy ekkora, ennél nagyobb ziccerhelyzet a pályán ritkán adódna, nemhogy még az életben előforduljon kétszer egymás után még egy ugyanilyen.
Akkor megteszünk érte mindent, csak hogy előrébb lépjünk?! Nem kérdéses, hogyha már mégis ennyit vártunk rá és a helyzet kristálytiszta.
Igencsak sokba kerülhet elérni, hogy ne éljünk vele, mondjuk mindegy is akkor, ha nem nálunk van a labda.
A törekvés azért mégsem elítélendő dolog.

Van tehát minden, és el is értünk bizonyos célokat, amiket egykönnyen nem adnánk fel azért mégsem, az emiatt lehetségessé váló folyamatokat meg hát azért mégsem akasztjuk meg csak senkinek a két szép szeméért cserébe. A hűség viszont mást diktálna, az meg elfogadható, hogy minden megérzés jó, esetleg nem ott és akkor van foganatja, ahol találjuk őket. Semmiféle végtelenségbe nyúló fejtegetésbe, majdhogynem politikai adok-kapokba belefolyni nem akarhat csakúgy az, akinek adott esetben nem érdeke az ilyesmi. Tanuljunk meg várni, gyújtsunk jelzőtüzeket, és egyúttal gyújtsunk is rá egy békepipára, mert eljön még a mi időnk, válaszolhatunk minden mindeközben feltett kérdésre, azokra is, melyeket nem nekünk címeztek direktben. A tudat, hogy ehhez megvan maradéktalanul az összes eszközünk, jó ómen (előjel) a kezdetre.
Ez a modern kori rabszolgaság, aminél a szolgaiság, így a sorsszerűség csak jobb lehet, a lényeg, hogy bízni ne kelljen még egyszer így ugyanebben. 

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: