"Kitörted a kezemet, mivel ölelsz engem meg..."

Sokszor hisszük azt, hogy bizonyos dolgok természetesek ebben az életben, és gondoljuk azt, innentől már nincs is szükségünk mások segítségére.

Nagy tévedés, viszont ez a helyzet nem áll messze a valóságtól, avagy attól, amit elérni szerettünk volna.
A lehető legigazabbnak mondható bölcsesség, hogy az út a fontos, nem pedig annak célja. Ebben az esetben tehát a cél az út, az eredménye, tehát hogy elértünk valahová, odaérkeztünk arra az adott pontra, ahová indultunk, másodlagos tényező, akkor is, ha az az eddigi legfontosabb lépésünk az eddigi életben.
Hogyan tovább?! Ez a legfontosabb kérdés, hisz onnantól kezdve egy más perspektíva, egy új szemszög, egy szebb, jobb és számunkra többet jelentő jövőkép áll rendelkezésünkre, ha van még, és ezzel nem tervezzük befejezni éppenséggel mondjuk a pályafutásunkat, lezárni az életünk egy fontos, sokatmondó, meghatározó szakaszát.
A változást nem lehet személyiséggel felruházni, nevesíteni, csak gyorsan, a legkisebb veszteséggel alkalmazkodni hozzá.
Hagyjuk az emberi nagyságot, mert ez nem erről szól. A lényeg az, hogy képesnek kell lenni felismerni az adott fordulat összes mementóját, összes motívumát, és annak lehetséges fordulópontjait, mert bár nagyon is kényelmesnek tűnhet ez az állapot, sajnos múlandó, egyben nem is ez volt a tervezés célja. Nem az állapotba, hanem egy helyzetbe hoztuk magunkat, igencsak lényeges eltérés.
Intelligens tervezés. Hát várjunk rá, de csak mint az evolúcióra. Azt gondolom elég bagatell azt mondani, hogy ennek lehet valódi értelme, hozhat nekem, mint ember a jövőben sikereket. A törvény, ami a szükséget megbontja, az éledő természet, ami pedig halottá teszi, megöli a dolgok lényegét. Ha megvan az irány, hát tartsunk előre, de az utunkról ezért ne térjünk le soha. Frázisok, viszont abban van valami, ha azt érzékeljük, hogy hiába hív, szólongat az a bizonyos dolog, hogy menjünk feléje, fogadjuk az irányát, hagyatkozzunk az érzékeinkre csak nyugodtan, kövessük továbbra is az érzéseinket, tartsuk csak jól karban az érzésvilágunkat, mégse akaródzik megérkezni hozzá a zöld lámpa, az a bizonytalant ténnyé, "eszménnyé" formáló pillanat, amitől biztosnak fogjuk majd érezni, hogy ez az újabb tényező csakis nekünk szolgál, nem pedig a későbbiek során bármikor is ellenünk fordulna, ha már nem figyelünk oda rá.
Vannak szegényebb és egészen összetett kapcsolatok, de mindegyik tetején a gondolkodó ember áll. Egy szemben a világgal, egyik a másikkal közössé lett viszony alapján, azonban közben sohasem veheti át semelyik sem a másik szerepét, ha nem gyakorlatról van szó, nem léphet annak helyébe, mivel az a másik érdekének sérüléséhez, megsemmisüléséhez vezet. Az okkultizmus ebben eléggé tárgyilagos, azonban kell a mögéje teljes szélességgel, visszavonhatatlanul odaállított gondolkodó, érző lény, mellé pedig a társa, amit adott esetben a gondolataival, a meglátásaival hozott létre.
Belelátni egy ilyen minőségű folyamatba nem jelenti azt, hogy hozzá is adjuk akkor magunkat valamihez, az az említett gyakorlás volna, amivel konkrét célt csak a megértés gyakorlati módszerének elsajátításában lehetséges elérni, nem pedig egy végérvénnyel rendelkező, ponttal a végén ellátott életszakasz, nehéz helyzet lezárását.
Türelem és leleményesség lehet a jó hívószava a két állapot között az unalom leküzdésének, hisz hiába tudjuk, ha nem adódik még az a bizonyos lehetőség.

Télen ugyan elfogynak a szabadtéri programok, a legtöbben pedig otthon próbálnak meg tevékeny, a teljesség felé hajló életet élni. A változás éppen ezért nem lehet soha sem kellemetlen vagy a későbbiek során érdektelen egy másik persze lehetőleg jobb lehetőség alkalmával sem. Mindben ott az ember, aki a legjobban számít, őt nem lehet kivonni az egyenletből, sem nem lehet leírni, mint veszteség. Mind a négy évszakot megéljük, nyáron hó, télen pedig többnyire napsütés nélkül. Egyetértünk vagy sem, tetszik nekünk, vagy sem, ez a szituáció csiszolja az embereket közösséggé, teszi egyénileg alkalmazkodóvá, kapcsol össze két dolgot úgy, hogy megmaradjon a bizalom, ne legyen helye a kétkedésnek, ne váljon két bonyolult dolog kapcsolata káosszá, ne alakuljon mindenki számára élhetetlen élethelyzetté az, ami a tervezés során a legmeghatározóbb összekapcsolódási pont lehetett.
   Summázva várhatjuk, hogy leessen az első hó, türelmetlenkedhetünk, hogy mikor lesz már elég jó idő az strandoláshoz, de csak ezért elmulasztani a közben fontos dolgokat, hovatovább elveszíteni a józanságunkat következésképpen létrejövő érdemtelenség nélkül nem lehet.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: