Környezettudatosság otthon is

Ha már mindenképp hibát keresünk ebben a világban, de nem szeretnénk vég nélkül egyfolytában csak körvonalakban beszélni, hanem legalább egy olyan problémát kiemelnénk, melyet égetően fontos lenne mihamarabb megoldani, akkor én mondanék is gyorsan egyet.

Annyiszor hallottuk már, de általában kevéssé lesz figyelmes még az is, aki szemfüles arra, hogy milyen fontos is a környezetvédelem. Elég ebbe belegondolni és máris egy olyan szemléletváltást hoz a probléma megoldásának módszertana, amely egy sor más kérdést is képes direkt ráhatás nélkül kezelni.
Ez a mostani világ mohó, rövidlátó, szenvtelen a problémákkal, de még saját magával szemben is, ezért el sem várható őtőle, hogy bármiféle magasabb szinten kezelje a környezete védelmét. Hiába a megnyugtató hangok és a túlzóan borús jövőkép statisztikailag, a két véglet a legkevésbé sem számít ott, ahol a pénz bármilyen hatást gyakorol.

Nem a szemétre, az erdőkben lerakott veszélyes hulladékra kell gondolni elsősorban, bár az is fontos lehet, hanem arra a betokosodott szemléletre, melyet magáévá tesz minden egyes ember, aki nap mint nap másoktól vár bármiféle megoldást a saját problémáira, s amit megtehetne, jóformán azt sem teszi meg egykönnyen, vagy egyáltalán nem, ha az nem életbevágóan fontos.
   Ez az életbevágó egy igencsak sarkos fogalom, mivel jelentheti az önző érdek párosítását a stílusos életvitelhez szükséges, a külvilágból átvett dolgokkal, de lehet egy igenis fontos dolog, aminek teljesítésére valaki képtelen bármilyen okból kifolyólag.
A kettő között nincs határvonal, ez lelkiismereti kérdés, azaz, hogy az az életmód, ahogyan berendezkedtünk, jelent-e bármiféle olyasfajta értéket, takar-e bármiféle olyan szemléletet, melytől a világ is elvárhatja valamiképpen a jobbulását.

Kevés hitelt érdemlő felmérés, statisztika látott napvilágot, avagy arról nem szól a fáma, hogy az egyes emberek miképp kezelik egyedül, a saját világukban magukra hagyatva a környezettudatosság kérdését, miszerint az is csak újabb jótettekre feljogosodott színtér, vagy valóban lelkiismerettel elválasztjuk nap mint nap az ocsút a búzától, nem azért
természetesen, hogy ezzel dicsekedjünk, talán nem is azért, mert ez az egyetlen helyénvaló azon a földön, ahol egyre több ember él egyre kevesebb nyersanyagforrással a háta mögött természetesen egyre jobban betokosodó, nagyobb különbségek közepette - már ha az életszínvonalat vesszük alapul -, hanem mert ténylegesen ezen módon is átlátnánk azt a világot, amelyet nap mint nap elítélünk, felmagasztalunk, sárba tiprunk, egyszóval röviden élünk.

Ez lelkiismereti, személyes kérdés, amire nem szívesen válaszol az ember egyből őszintén, de kicsit is tiszta fejjel, legalább annyira, mint az elhagyott zoknit nem keresni a sarokban, mert ha nem került a szemünk elé elsőre, akkor bűnhődjön már egy keveset, míg rátalálunk.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: