Kreatív gondolkodó

Ez nem kritika, ugyanakkor ebben a megközelítésben egy élő sztereotípia, hogy sablonokra és előre definiált effektusokra
támaszkodni amatőr hozzáállás. Hogy mit is akarok ezzel kifejezni? A saját munka gyümölcse édesebb, ez tény, azonban a mások tudására való támaszkodás
egy olyan képesség, ami gyakran hasznosítható az élet más területein, ami ezért nemcsak fontos, de
elengedhetetlen is a boldoguláson túl, a kissé megtépázott közösségi szerepvállalás terén.

Tradíciója és már a
kisgyermekkorban is nyoma van ezeknek a dolgoknak, így magától értetődik az információáramlás ezen formája.
A sémák, sablonok itt is és ott is ugyanazt a szerepet töltik be.
Bekapcsolni az érdeklődők minél szélesebb körét, hiszen effektív is így lesz hiteles egy tudás,
ismeretanyag.
Ez az érdek legalát olyannyira fontos mint a profit, ezt lassan minden szolgáltatás, szellemi termék
tulajdonosi köre alapszinte beépíti a leghátsóbb vonalak mögé, hogy bátran állíthassák magukról hitelesen akár a dolgok ellenkezőjét is.

A vaskalapos politikának és a kiváltságosságnak vetve hosszú ideig tartó véget ezzel.

Mindebben nagy szerepe van a mobilizációnak, hiszen az alkalmazásoknak ebben a térnyerésben kulcsszerepük volt és lesz.
Nem lehet a fejlődés útjába állni, a korábban az elitizmusra felépített légvárak jól megérdemelt dugába dőlnek ezzel.

A különcség egyáltalán nem életszagú, viszont az illúzió egy olyan meggyőzőerő, ami néha képes elhitetetni a dolgok ellenkezőjét. A kreatív szoftverek ezért is adhatnak és jelenthetnek ere jó példát és választ, ha van, akkor saját árnyékukat átlépve ezzel, amibe belefér
a saját forma és szemlélet hathatós közvetítése a marketing szegmens felé.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: