Laza rostos kapcsolatok

Ismerhetünk bárkit, ha nem tudjuk, hogy milyen a felszínt kapargatjuk és lemaradunk a lényegről. Általában a bizalom azzal kezdődik, hogy betekintést engedünk a másik félnek a rejtett dolgainkba, ha ez jól működik, még a legrejtettebbekbe is.

Olyan ez, mint egy tagmondat, ahol az alapján tesszük ki a vesszőt, ahol a hanglejtés szerint indokolt a kötelező szabályszerűségeken túl.

Aki klisékkel oldja meg a mindennapi betevőt, az vagy üzletember (és nincs ideje), vagy magányos, eléggé elvont személyiség ahhoz, hogy ne érdekeljék a tények, így a keletkezett hiányosságait úgymond sárral betapassza.
Nagyon érdekes dolog az emberi természet, kivétel nélkül a legellenségesebb magatartásban is megtalálható nagyon rossz kifejezéssel élve a "közös nevező", ahol ez nem sikerült, ott nincs pillanatnyi megbékélés, nincs kivétel, az háború.
Viszont azért, hogy mégse menjünk oly messzire, lehet csak egy kis segítséget kell nyújtani, megelőlegezni a bizalmat bizonyos fokig, és némiképp türelemmel is lenni, hogy kibontakozhasson meglehet egy újdonságokkal teli, különleges személyiség.
A mérték persze rendhagyó, a társadalom hajlamos zsebre tenni automatikusan a magába zárkózottakat, mintha azok egyetemlegesen a saját kárára volnának, irigy mód elveszve a haszon és a kulcsok rendjében, mértékadó módon "megint csak" egyetemlegesen az asztalra letett dolgok alapján értékelni és díjazni alsó hangon azokat. Azonban mindennek a háttere igen sokrétű, számtalan jól rejtett válasszal és lehetőséggel az újbóli kérdésfeltevésre.
Hogy mennyire lehet türelem kérdése az ismeretlent bújva kicsit el is veszíteni mindig magunkból, azt a józan belátásunk, az erre áldozott energia, valamint az önállóság létráján elfoglalt lépcsőfok fogja meghatározni. A józan belátás képessége, lehetősége, és nem a személyiség adja ehhez az alapot.

A megint csak (sokat) szapult társadalom ad hozzá mértéket, kissé meg is határozza az első benyomást, ha nem is a legmeghatározóbb, de mindenképp szembetűnő és fontos szempont marad, ez álszentség nélkül állítható.
Másrészt ez utóbbi zokszó nélkül nevezhető volna pszichológiai szemmel fóbiának, netán ezeknek a gondolatoknak a leírója így erre az időre maga is szociopata.

A kurta kocsma esete, azaz mesélek egy emberről, mondok egy mesét, vagy ismerek egy történetet és elmondom. Az emlékezet. Hol hibádzik?! Talán azon a ponton, hogy alapjában véve a társadalom megítélése rossz, így bármit is megítélni csak akkor lehet, ha nyilvánvaló, hogy a probléma azon a ponton keletkezett és állandó maradt, ahol minden további nélkül mi (és talán mások is velünk együtt) megvetnénk a lábunkat, hogy hasznosult, értékes tagjai lehessünk annak.
Az újdonság öröme, ahol nem vesznek el gondolatok, nem veszít az értékéből egy cseppet (tapodtat) sem sem élő, sem holt, a végére pedig még kibújik a szög a zsákból és hallhatóvá válik az üzenet.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: