Lomtalanítsunk

Ha ez kissé most még banálisan is hangzik, okot adhat némi - télen oly szokatlan - kutatásra a holmijaink közt. Azok a tárgyak, melyekkel körülvesszük magunkat, funkciótól, tartósságtól függetlenül, mind meghatározzák az életminőségünket.
   Az alakon, a használhatóságon felül a tárgyak anyaga is fontos szempont abban, hogy milyen élettani hatást gyakorolnak ránk. Azt már néhány helyen említik, hogy ne aludjunk elektromos eszközök közelében, lehetőleg tartsuk ezeket egy külön helységben. Ne halmozzuk a kacatokat, mert azzal gyakorlatilag a saját életterünket tarkítjuk rossz értelemben.

Az alvás az egyik alapvető lételemünk, a pihenéskor dolgozza fel az agyunk az aznap történteket. Az elektroszmog sajnos sok helyütt elkerülhetetlen, mégis tartsuk észben, hogy mérhető értékről beszélünk, nem csak elméletekről, így a telefon kabátzsebben hagyása is változtathat az alvás minőségén. Egy kicsit visszakanyarodva az anyagokhoz.
A fa természetes anyag, semmiben nem fog minket zavarni, s nem is fog akadályozni. A belőle készült tárgyak mind természetességet árasztanak. A fémről már nem mondható el ugyanez, mert habár némelyik típusa megtalálható, elérhető a természetben nagyobb mennyiségben is, bizonyos elemek csak speciális, üzemi körülmények közt jönnek létre szemmel mérhető mennyiségben.
   Vannak rég használt tárgyaink, de ez sem lehet garancia, hogy éppen nem valamelyik problémánk innen eredeztethető volna. Kis, sőt gyakran apró dolgok ezek, pláne ha tradícióról van szó, mert abban hajlamosak vagyunk néha szentimentálisan ítélni, s felületesen elsiklani annak negatív hozománya mellett. Bátran állítom, ne tegyük.

Számos oka van annak, hogy miért maradt meg az a bizonyos tárgy, márcsak ezért is érdemes a helyén kezelni a dolgot. Összefoglalva, a hatásos dolgok az egyszerű dolgok, mert nincs szükség hozzájuk speciális körülményekre. Ez lehet szamárvezető, vagy más olvasatban természeti törvény is.

Kategóriák: