Megvizsgálni valamit, amiből aztán jó volna, ha maradna az utókornak

Olyasmi lehet ez az érzés, mint mikor a csendes, de igen szemkápráztató nyár után a szél zúgni kezd az ablak előtt.

Onnantól van vége a nyárnak, a türelem elfogyott. A titkot, amit ezek a dolgok nem mondanak el, az a rajtuk kívül álló világ, ugyanis az összes érzékszervet befolyásolni akarják.
Ha az egész magától értetődik, vagyis természetes, egy új meglátással gazdagodhatunk. A félelem nem egyetlen egy önmagába foglalt érzés, talán inkább egy komplex állapot, mi után az addigi normális állapotból tudatosabbá, éberebbé próbálunk válni. Letaglóz és betakarja az elmét, de csak annyira amekkora mérték a futáshoz kell. Minden újdonsághoz külön figyelmet fordítva állunk. Már csak ezért sem érdemes lefegyverezve a múltból hozott dolgok alapján hozni elhamarkodott döntéseket, mert lehet, hogy úgy fogunk mosolyogni és olyasmit tapasztalunk majd, amiről aligha gondoltuk volna, hogy létezhet.
Pontosabban, hogy létezhet önmagában. A mindenféle szabályrendszerünk szerint ez nem volna elfogadható, sőt irreleváns is olykor.
Vannak alappillérek és az alapgondolataik, amik alapján gondolkozunk és ítéljük meg a világot, és van, hogy ez a szabályrendszer gyanúsan keveset enged meg és szűkösen tesz csak képessé mérni a portfóliónkat.
Van az is, hogy gátakat szabva engedi létezni a benne élő saját közösségét. Szüksége volna az erőforrásaira? Korlátozott, vagy valami miatt korlátozódott a figyelme és a lehetőségei? Amennyiben túlzottan kevésnek tűnik a keret, érdemes más irányba tapogatózni.
Az élet iránti vágy nem önzés, hanem természetes folyamat. Az összes egymásra halmozott benyomás, meglátás, gondolat és érzés mindaddig kacat, míg nincsenek rendszerezve. Egy halom akár önmagunkra, a világra veszélyes hulladék, melyből a születő dolgok aligha lesznek zsenialitás híján érdekesek, hasznosak mások számára is, valamint kiugrási lehetőség sem lesz belőlük.
Ellenkező az előjele éppen a türelmi idő és vizsgálódásra kapott szabadság nélkül, a hiány, a borzalom ebben az esetben értelemszerűen elviselhetetlen volta miatt.

Az élet ott kezdődik, hogy nem kell ezt a borzalmat magunkénak tudnunk, sem birtokolni sehogyan sem. A borzongás, hogy hogy nem egyedül megoldottan az egymással akár absztrakt módon, látszólag közvetítő közeg nélküli dolgok harmóniájából keletkezhet.
Nem másodlagos, hogy ebbe mekkora volt a rész, amelyet beleadunk, beleadtunk, mivel nem szükségszerű, hogy el is vesszünk abban, ami gátakat és ellentételezést hozott és illetve hogy mennyire merülünk el benne, annak tudott visszásságainak fényében.
Az ember jön, megy és akár, ha látszólag is, de cselekszik. Ez átértelmezhető és lehet, hogy a saját képünkre farigcsált, csiszolt világ tesz ellentmondást nem tűrően ugyanígy velünk, vagy akár az orrunk előtt.
Nézzük meg, hogy mi van mögöttünk, milyen tapasztalatok, mert ebből következhet, hogy mi az ami bennünket vár. Ebből elég használható benyomás keletkezhet, viszont amennyiben ez nem így van, lehet, hogy rossz helyre, vagyis egyszerűsítve a dolgon, csak oda nem megfelelő állapotban, diszharmonizálva érkeztünk. Ebből leszűrhető végletesen a tanulság, hogy többet számunkra nem enged meg ebben a formában, ilyen alakban ez a létforma. Számára mi vagyunk azok, akire azt mondhatja, rombolásra és pusztításra született, teljes joggal.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: