Mindenki érdemli azt, amit kap, jót és rosszat egyaránt

A férfi társadalom elítélőbb mint a női. Ugyanakkor a nőket sem kell félteni, hogy egyhamar elanyátlanodnának. Ez a gondolat válaszol arra a kérdésre, hogy a gyengébbik és az erősebbik nem közti különbség, eltérés honnan is ered.

   Ered abból, hogy máshol vannak a súlypontok, ahol a meghatározó dolgok szerepelnek, más a sorrendje a dolgoknak, amik elsősorban meghatározzák az értékrendet, ami a két nem tetteit vezérli. Ez csupán fizikai felépítésből származik, vagy az okok máshol is keresendőek?!
Nem ez a fontos, a lényeg a társadalomban keresendő. A kérdés ugyanis itt kapja meg az igazi jelentőségét, súlyát. A férfi társadalom tagjai mindent megtesznek, hogy érvényesíthessék az akaratukat, s nem riadnak vissza az agressziótól, az erőfitogtatástól, a végletességtől sem, ezt azonban sem elítélni, sem támogatni nem szükséges. Másodsorban a nők, azaz a gyengébbik nem, akiknek sok minden köszönhető volna, ha férfiasságunkban ezt egyáltalán észlelnénk, kénytelenek nagyon rossz kifejezéssel élve a háttérből manipulálni, onnan terelgetni az érdekeiket, hogy érvényesíthessék az akaratukat. Természetes, hogy a különbségekből adódóan kevesebb ilyen dolog akad, amit részben a klasszikus férfi női szerep is behatárol, mégis jobb kapcsolatokat tartanak fenn, olykor a férfiak üdvözülésére, de azt mondanám inkább, hogy kárára.
   Itt érkezett el a lényeg. Nem jó és nem is egészséges ez a függés, sem annak, aki nagyvonalúan hagyja, hogy azt a kis időt, miközben ő tobzódik, a nő serénykedve töltse be a saját személyi kívánalmaival. Ennél szebben nem lehetne ezt megfogalmazni.
Ebből származik, hogy kialakult az a mély űr, melyet ember és isten egyaránt nem lesz képes egyszál egymaga betölteni a másik nélkül, csakis ha férfi és nő is kettészakad és igazságot tesz, elválik saját érdekeitől, megtapasztalja a másét, és röhögve hátrál vissza a saját odújába, mint valami jóllakott éjszakai szörnyeteg.

A kép kicsit erős, de egyáltalán nem lett túlzó. Hogy miért nem?! Azoknak a dolgoknak az unalom utánig ismételt kényszerű elfogadásától, amitől a társadalom súlya alatt mindkét nem ugyanúgy szenved. Mikor egyik kibújna, a másik épp jóllakottan bújik vissza, és fordítva, hogy a sort folytathassam. Ez nem egy szerep a színházban, de ha az is volna, meglehetősen kritikán aluli módon lehetne csak véleményezni, amit a komplexusokkal beterített felnőttek jobbára inkább zsebre vágnak, és éjszaka otthon egyedül vagy családi körben szépen emésztgetnek, holott akkor épp mással is el lehetne tölteni az időt.
   Ez a belharc önkéntelenül itt azért folyik, hogy ne minősítgethessük, árazhassuk be a másikat sem a szeme láttára sem a háta mögött, a háttérből csakis azért, azzal az indíttatással, hogy az fogja majd képezni egy bármilyen kapcsolat alapját. Ehhez okok kellenek, mégpedig bármilyen helyzetben nyomós oka kell legyen, hogy ne a nyomorúság és egy ismét eltiport ember legyen az egyetlen kézzelfogható eredménye ténykedésünknek.
   Persze jó volna nemcsak mindezt láttatni az emberekkel, hogy ezt a feszültséget ne a köztereken éljék ki későn, hanem a mindennapi életben valóban naponta, már a reggellel álljanak hozzá, figyeljenek oda a másik nem eddig meg nem figyelt okaira, indokaira, "mozgatórugóira". Ez nem kérés volna, hanem a természet parancsa, pusztán a saját jól felfogott érdekünkben.

Másképpen szólva, az elefántok nem felejtenek.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: