Mintha várnánk valamit

Nem fogyott el, nem pusztult ki és nem is elég, ami az életünkből hiányzik. Hiányzik azért, mert építünk rá, és most máshol van.

Képesek vagyunk elrejteni, háttérbe szorítani vagy óriás transzparensen, plakáton is láthatatlanul hirdetni a céljainkat. A hátsó gondolatok, a törtetés nem ilyen.
Felszólításra ilyet senki nem tesz. Nem fog csak azért, mert más azt mondta és "hallotta" magából kivetkőzni. Ez amolyan alapvető, belső indíttatásból fakadó dolog. Őszintén szólva az őszinteséghez belső indíttatás kell, ez pedig nem lesz meg kérésre, egy fejbiccentésre meg pláne nem.
Eltérő, hogy miben értünk egyet és miben nem. Ez egy kiindulási alap, így bármiféle szándékoltság, meg nem értés, erőltetése időközben rögössé váló dolgoknak teljesen új dolgokat vethet fel. A teljesen új dolog képzete előtt természetesen ismertük a régit. A dolgok régi helyzetét.
Ezek állásából, és a közte helyt foglaló "emberből" kapunk válaszokat. Olyanokat, amik újat mondanak. Ez egy szimbiózis a már élő és a még nem élő közt.
A dolgok másik fele nélkül nehézkes érteni, mi is zajlik. Nem a megértés hiányzik, hanem a másik oldal, szóval lehet legendákat, mítoszokat gyártani.
Ehhez a helyzethez kellett, hogy a megfelelő pozícióba állítsuk magunkat, álljunk, hogy az igazi kérdést arról, ami érdekel feltehessük. Az, ami igazán érdekes bárki számára öncélú dolog. Elhatározás és az elfogyasztott, megemésztett étel is meghatározhatja. Lehet a célja tudományos, lelki eredetű, technikai és még egy sor másik. Ki így, ki úgy jut el az akár mások számára is fontos megvilágosodás felé. Szóval, hogy összezárva, hely szűkében kihasználjuk-e egymást, az nem kérdés. Ez a hely szűke és ez az összezártság természetében viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen. Meg kell ugyanis érteni, ehhez pedig szelídségre van szükség. Alapvető feltétel, nem pedig egy lehetőség, úgyhogy a felháborodásunk az eltűnő dolgok végett lehet jogos. Persze, hogy ez ennél furfangosabb, de az összetettség nem feltétlenül jár vele.
Még a legjobb konstrukciójú és leggyorsabb szuperszámítógép is tönkremegy, ha rosszul programozták.
Hely szűkében pedig kreatív dolog a tesztelés.
A legkörmönfontabb felvetés olykor csak körmönfont is marad. Alapvetően elborzadás helyett inkább gyönyörködnénk. Nem másodlagos, hogy hogyan érint meg az, mi ma még ismeretlen, de holnapra már egy világ harsogja.
Különleges helyzet, hogy nincs lehetőség ténylegesen az elejére ugrani, de erre valók az elméletek és legalább megláthatjuk, hogy mit is keresünk valójában időközben, így valamiféle kontrollt és ráhatást még gyakorolva a dolgok kimenetelét érintően is a nagyon komoly agytorna, munka mellett.
Egyik oldalon a terhelés, a másikon pedig a teljesítmény, vagyis az eredmények. Egymással párhuzamban. Ezek elválhatnak egymástól, viszont ilyen esetben újítani biztosan nem fogunk, hozzátenni pedig úgy, mint a köret mellé a krumplit. Tegyünk fel olyan kérdést, amit más már feltett, és megválaszolt akkor? Ez felismerni se egy egyszerű feladat, szóval az egyensúly mostanra már csak kell, de úgy, ahogy az elején még alapfeltétel volt. Az egész rend, meg az összes tehertétel mi másért is volna. Úgy ahogy visszásságok vannak, úgy dől a mérleg nyelve. Beszélhetünk igazságtételről, de az élő és a létező inkább a harmóniát teremtené, nem pedig ez esetben nem mellékesen diszfunkcionálna.

Sokunk fejében ott van a válasz, többféle, mert a nézőponttal minden csak több, ha az legalább egy kicsit is idomulna.

Az ember csak véges szenvedést képes elviselni, mielőtt úgy kezdené érezni, hogy a túlélésért vívott küzdelem túl nagy erőfeszítés.

Jeff VanderMeer

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: