Miről is szól az életünk?

A fontossági sorrend, ahogy az életünket éljük, a szükséges rossz. Vannak dolgok, amiket kell csinálnunk, mert szükségünk van rájuk és vannak, amiket azért csinálunk, mert kedvet kaptunk hozzá.

A kettő közt csak akkor érdemes egyensúlyról beszélni, ha nehezen tudjuk beosztani az időnket, és esetleg egyik dolog a másik kárára menne.
Hangulat kérdése például az, hogy mikor nézünk filmeket, mikor sétálunk, vagy hallgatunk zenét. Ezek bármikor megszakíthatóak, ha fontosabb dolgunk támad -közbeszól egy váratlan esemény-, nem fog összedőlni az életünk, sem összetörni, összeroskadni nem emiatt fogunk, persze a szabadidő, a kikapcsolódás azért mindenképpen fontos, a magánélet része, ez a magánszférához való jog. Az idő vasfoga őröl.
Az egyensúly más minőségben is fontos. Ez a test és a lélek egyensúlya. Vannak gondolataink viszont nem mindegy, hogy ezek milyen minőségben érik az embert, milyen áldozatot kell hoznunk értük, mekkora terhelést jelentenek és, hogy miről is szólnak valójában. Valahol fel kell nőnünk hozzájuk.
Összhangról csak akkor beszélhetünk, hogyha a létkérdések jól látható módon elválaszthatóak az egyéb "funkcionális" életszakaszainktól, azon belül a gondolatainktól úgy, hogy közben sem magunkban nem tettünk kárt, sem másoknak nem okoztunk rosszat.
A megoldatlan dolgok rosszabbak a kilátásokat tekintve, mint egy kedvezőtlen válasz. A szomorúság elmúlik és lehet egy kicsit mi is odavesztünk vele, de erős alapokon, ahogyan a jó talajban a gyökér van helye a növekedésnek, az életnek.
A funkcionális mint hívószó ennek tökéletesen megfelel, hisz tekintve, hogy annyi gond és probléma mellett, nehéz maradéktalanul kiszűrni a rossz hatásokat, zajokat, feledni a negatív benyomásokat.
A megoldatlan dolgok ekkor válnak fontossá, hamar létkérdés lehet belőlük, ha nem rendelkezünk abban az időben a megfelelő válasszal. Késő bánat. Az utólagos belátás olyan mint a megbánás, két fél kell hozzá és egy elnyúló történés, ami mindkét szereplő érdekét érinti, netán sérti.

Megfordítva a gondolatot, ha előbb összegezzük, hogy kik is vagyunk valójában, tudjuk azt, hogy honnan jöttünk és hová tartunk, nem fogjuk bevonzani az életünkbe az összes rosszat, ami egészében, mint egy sorscsináló mechanikus gépezet újra és újra ugyanazok a lehetetlen helyzetek elé állít bennünket, amiből tegnap épp szabadultunk, és amibe az azelőtti napon épp századszorra belecsúsztunk.
Nem jóérzéssel, de elismerésem azoknak, akik az életük ezen egy ilyetén filmrészletét nap mint nap képesek újraforgatni, és azt kiszínezve, egy kicsit más formában, de lényegében ugyanazzal a tartalommal le is vetítik.
Az élet nem egy bírósági tárgyalás, ahol mindig azonosak a szerepek, de mindig eltérő posztokon sem életszerű a sokadszori szereplésünk.

Ha ugyanazok a kérdések jönnek elő folyton, a válaszok sem lehetnek mások rájuk. Azonosulni a szerepeinkkel, ez ezt jelenti. A vak szerencse sem tart, tarthat a végtelenbe.
Ha megvannak a nézeteink, tudunk helyes válaszokat is adni, de elismerést, örömöt nemhogy kommunikálni, fogadni sem fogunk tudni, csak attól a pillanattól kezdve, miután letettük a bélyegünket az asztalra, féloldalvást felhagyhattunk a nézeteinkkel, mert már kevésbé fontosak és elkezdhetünk élni az adódó lehetőségeinkkel.
Ezzel tehát magunk mögött tudjuk az életet, mert megszolgáltuk azt, amit előveszünk akkor, ha már fáradtabbak vagyunk, illetve előjön az magától is, ha kimerültünk, vagy ha épp szükségünk támad. Egyáltalán nem anyagias dolgokra gondolok, azok talán jobb, ha ekkor egy külsőbb gyűrűben foglalnak helyet.

Megvannak az eszközeink az élethez, és mint egy a civilizált társadalom tagja, része, tehát egyénként megengedhető, hogy a lehetőségeinkhez mérten és azokkal élve, számunkra kedves, közelebb álló dolgokkal vegyük körbe magunkat.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: