Nagyobb a Vörös Hadsereg második világháborús vesztesége a korábban tudottnál

Alekszandr Kanysin, a végrehajtó hatalom tevékenységének ellenőrzésére létrehozott orosz Társadalmi Kamara nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, hogy a minisztériumtól kapott információk szerint a Szovjetunió 8 millió 668 ezer 400 katonát veszített  a nagy honvédő háborúban, 1941 és 1945 között. Ennyi ember halt meg a harcmezőn vagy az ott szerzett sebesülés következtében, illetve nem tért vissza fogolytáborokból. 
   A háborúból a szovjet hadsereg és a flotta több mint 8,5 millió katonája, a KGB-hez tartozó határőrség 61,4 ezer katonája, valamint a belügyi csapatok 97,7 ezer embere nem tért haza soha. 
A korábbi hivatalos adatok arról szóltak, hogy az egykori Szovjetunió területén és azon kívül több mint 7 millió szovjet katona esett el. 

Kanysin arról is beszélt, hogy 68 szovjet tábornok esett a második világháború során német fogságba. Közülük húszat kivégeztek, vagy meghaltak a fogságban és 41-en tértek vissza onnan, a többiek sorsáról nincs tudomásuk. További 30 szovjet tábornok eltűnt. Azt valószínűsítik, hogy ők csapataik bekerítésekor halhattak meg. 

Oroszországban és a volt Szovjetunió más területein továbbra is keresik azokat a katonákat, akik a háború viharában nyom nélkül tűntek el. Így mára "csak" 4 millió 559 ezer ember maradt a korábbi 5 millióból, akiről még mindig nem tudják, hol esett el és hol nyugszik. Alekszandr Kanysin hangsúlyozta, hogy a hazájuk védelmében elesettek emlékének megőrzése, nyughelyük felkutatása, a háborúban eltűntek sorsának felderítése valamennyi orosz állami szervezet, főként a védelmi tárca elsődleges feladata.
Jelenlegi tudomásuk szerint az Oroszországi Föderáció területén 30,5 ezer temetkezési hely van, ahol több mint 7 millió embert temettek el. Közülük 4,5 millióan még mindig ismeretlen katonaként fekszenek a sírban. 
A Vörös Hadsereg létszáma a honvédő háború kezdetén meghaladta a 4,8 milliót. A háború alatt összesen több mint 29,5 millió embert mozgósítottak. 1945. július 1-én a szovjet hadseregben több mint 12,8 millióan szolgáltak.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: