Nap mint nap (ugyanaz)

Ha fel kellene sorolnom néhány dolgot, ami az életemből eleddig a legjobban hiányzik, abból az első kettő, a minőség, és a minőség és a mennyiség közötti reláció hiánya volna. Mintha elmentünk volna valahova megtenni valamit, ahol aztán úgy ottmaradtunk, mintha mindig is ott lettünk volna. Oda szánt bennünket az élet.

Természetes, hogy bizonyos mértékben elfogadjuk, hogy sakkfigurák vagyunk egy táblán, amin a játék kimenetelét nem ismerjük. Elfogadunk bizonyos mértékű kockázatot, mert az élet maga is kockázatos, így talán még kissé felelőtlenkedve is tekintünk erre.
   Mindenki szerencsés szerencsejátékos szeretne lenni, így folyamatosan teszteljük is a közegünknek és a komfortzónánknak megfelelő szituációkat. Ez a tesztelés azonban nem mindegy, hogy milyen célból történik. A játék hozzátartozik a lényünkhöz, mert egyáltalán általa könnyedén ismerhetünk meg új dolgokat.
Ezekből a kipróbált formulákból lesznek aztán receptek, de van mikor az árnyalatnyi különbség alig észrevehető, és nem szembeötlő később sem. Az eredmény ugye a legfontosabb, hogy milyen módon jutunk el hozzá, az normalizált keretek közt legyen csak másodlagos. Eltérő eredmény esetén a vártnál, elmarad a sikerélmény, mert nem jól dolgoztuk fel a rendelkezésünkre álló információból a feladatot. Ez az információ kevésnek bizonyult, netán nem megfelelő, vagy téves formula alapján dolgoztuk fel. Eleve rossz megközelítésből dolgoztunk, ami nagy hiba.
Bizonyos dolgok megkövetelik a teljes figyelmet és a maximális koncentrációt, mert ezek nélkül a dolgok nélkül ezek időközben a nullára redukálódnak. Mindez pedig olyan, mintha bele sem kezdtünk volna az egészbe, csak vesztettünk egy csomó önbizalmat és fölösleges energiát.

Nehezen lehet a szakszerűtlenség árát megfizetni. Azon az áron pedig lehet, hogy ténykedésünk tárgyát nem is ismerjük, nem ismertük meg. A dolgoknak természete és célja van, először ezeket kell jól megismerni, felfogni.
Miként is álljunk ahhoz, ami az aznapi, de lehet akár a következő egynéhány évünk munkáját, és ezzel életünk minőségét meghatározza? A kérdés így már valóban egyértelműbb. Olyan eszközt fogunk csak a kezünkbe, aminek a minősége megfelelő, olyan és azokkal a meglátásokkal dolgozunk, amik a rendelkezésünkre állnak...
Szinte mindig igaz, hogy nem tudunk száz százalékot nyújtani, mert ha van is ilyesfajta tökéletesség, az inkább a folyamat nulla közeli energiaigényéről szól, nem pedig annak a kikezdhetetlenségéről.
Ebből következik, hogy amikor csinálunk valamit, kissé eltávolodunk magunktól, így "ennek a magunknak" a távolság révén rendben kell lennie. Talán ezt értik félre sokan, és tévesztik, keverik össze az adott időben leadható teljesítmény fogalmával. Egyesek ebben tehetségesek, megint mások pedig eltérőbb dolgokban jutnak jobb eredményre. A legjobb választási lehetőségeink akkor vannak, ha a saját szempontrendszereinkből és nézőpontunkból kiindulva vihetjük végig a feladatainkat. A szempontrendszer és a nézőpont felállításához pedig nem mások tudását kell használni, hanem a magunkét bővíteni. Egy nézőpont akkor válik árnyalati szinten is igazzá, ha a megfelelő mértékben könnyed ahhoz, hogy önmagában is fentmaradjon a helyén. Ehhez pedig igazságokkal kell dolgoznunk, eközben pedig, míg a felismerést elérjük, csak magunknak végzünk értékelhető, és egyáltalán valamennyire is hasznos munkát.
Minél kevesebb már ez a befektetés, annál biztosabbnak tűnik a jó eredmény. Ennél viszont van egyszerűbb és rövidebb út is. Amikor a megértésünket fordítjuk a feladat felé, és azzal mintegy kényszerítve a saját emberi mivoltunkat a munka ez esetben cselekvően megfelelő elvégzésére.
Mintha mi volnánk a feladat maga, nem pedig aki elvégzi azt.
Ehhez egyáltalán nem bátorságra van szükség, csak bizalomra és az elfogadható attitűdre.
Sajnos ennek a dolognak a hátulütője, hogy vak bizalom kell hozzá. De legalább az abszolút nyugalom és megfelelő emberi normák. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor könyvből bevágjuk az egészet, és szépen kitapasztaljuk a fortélyait keresztül kasul, míg a mérővel a végén méricskéljük, hogy vajon van-e elég könnyed a munkánkból eredő -esetleg csak anyagi- eredmény.
Míg az előbbi eset csakis az elvégzett eredményre koncentrál, alig lehet értékes másodlagos célja. Globálisan tekintve talán van neki bizonyos értéke, de ez elhanyagolható. Az utóbbinak, ami az intuíció szintjén működik, van viszont egy pozitív hozománya, éspedig az, hogy ennek a folyamatnak a lehetőségét egyáltalán megmutatja, vagyis azt, hogy maga a folyamat is lehet értékes, sőt egyáltalán időtálló, és maradandó annyira, hogy nem fogja meg a "golyó" sem. Ennél az esetnél az egyszerűség kritérium, és nem egy küldetés lesz az ismeretlenbe. Ahol így a hozzáadott érték is ki(meg)fizetődik valamilyen formában. Legalább erkölcsileg.
Egyáltalán nem mindegy hogy újult erővel, rendezett háttérrel folytathatjuk az életünket tovább, vagy mindig, minden egyes nap ugyanonnan "kezdünk hozzá a dolgokhoz".
Falak vannak, ahová ütközünk, vagy vannak falak, amikbe ütközünk. Megéri mérlegelni a kockázatot.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: