Nem vagyunk egyedül

Vannak különféle bajaink. De legfőképp az a veszélyes, ahogy kezeljük őket. Általában sehogy, teljesen félreértjük a bajban a körülményeket, pedig olykor súlyosabb következményekkel számolhatunk a jövőt tekintve, ha nem cselekszünk.

Ez természetesen az egészségre a leginkább igaz, viszont a következmény nélküliség egyszerűen nem létezik úgy, mint ahogy azt gondolnánk.
Persze a dolog, hogy nekünk mindig rossz, vagy hogy megint mindent megúszunk. Egyik sem jó, mivel a tudatosság egyszerűen nem engedi meg az ilyen feltételrendszerek életbe lépését. A figyelmetlenség meg a stressz tehát ártalmas, akkor, ha már kóros mértéket ölt. Ugyan kinek is számít az, hogy igenis odafigyelünk, és helyesen értelmezzük a dolgokat, ha ez nem a saját magunk jól felfogott érdeke?

Lehet egyszer ezért is álltunk meg, és néztünk körös-körül a bajunkból eredő problematikánk forrását kémlelve, csak mondjuk ez elfelejtődött idővel.
Persze, a nevetés és a jókedv csodákra képes, viszont mondjuk szimplán a lét következményét viselni eléggé figyelemfelkeltő dolog és nincsen benne semmiféle magasztos.
   Talán nincs szükség lexikális tudásra az összes előforduló dologgal kapcsolatban az életben, viszont éppen jó az, ha józan ésszel kezeljük, tudjuk kezelni a dolgokat.
Magyarán értelmezni, az egymásba forduló előjeleket helyesen értelmezni, nem túlozni.

A csicsázás rossz, hogy úgy mondjam, a puritán határvonalak húzogatása meg megint. A kettő lehet ugyanaz. A teljes, mindinkább ép létezés komplexebb dolog annál, hogy bárhol és bármiért le kéne rakni miatta a garasunkat. Puritán szóképpel élve, ha az nem jelent veszélyt. Hosszabb annál, mint amit akarunk, de kevesebb, mint amit gondolnánk.
Az épség nem egy reklámkampány következménye. Hogy is?!
Pusztán az, hogy a tétlenségben a seggünket vakargatva bizony érhet még bennünket öröm. Viszont a kérdés, hogy megéri-e ezért ezt csinálni?

A rendszer nem azért létezik, hogy nézegessük benne egymást. Csak egy eszköz, hogy ismerjük fel egyáltalán a tőlünk különböző, eltérő előjellel az életünkbe lépő dolgokat. Mert lehet, hogy kelésekkel meg fekélyekkel élünk úgy, hogy nem is tudunk róla. Az elvontabb értelmezésében is.
A szembenállás sem egy jó vezér idea normális esetben. Akkor az, ha meg nem értés és baj van. Egyébként pedig fokozza a miért is mondott elbutulást.

A jó az, hogy ha két, esetleg több rendszer, esetleg egy rendszer többféle alkotója tud is találkozni egymással úgy, hogy azok nem elegyednek végérvényesen, azon mód visszavonhatatlanul. A dolog nem lehetetlen, mert ki tudja épp mire mondtunk igen meg nemet egyetemes következményét tekintve ismerve persze a saját valós és vélt korlátainkat. Nem a házasságról van szó. Ez esetben az leginkább állapot, méghozzá elhanyagolható.
Körös körül ezerféle dolog szól bele nap mint nap az életünkbe, de nem veszünk róluk, egy részükről tudomást, mert próbáljuk kihámozni magunknak a lényeget, és van, hogy abba a fene nagy érzékenységünkbe nem fér, hogy realitásokra tágítsuk a lehetséges kört, befogadjunk új eszközöket és lehetséges megoldásokat. Egyszóval a naivitás művészileg lehet hasznos, viszont a velünk kapcsolatos eseményeket vele ütve agyon a lehető legügyesebben megkomponált műve lehet életünk megbicsaklásában tett igenis hathatós erőfeszítéseink egyikének.

Amikor a velünk szembe gázoló élet mondja, hogy a valós cél a reális, az fáj, és epekedjük szinte, hogy gondoltunk volna rá időben mégis csak azért a megfelelő színezetében. Igen, ez nem az és amiért szívesen számítottunk.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: