Ó te drága képzőművészet, meghallgatom a sugallatodat

Keressük az értelmet ott is, ahol nincsen. Ez a képzőművészet, meg általában mindenfajta művészet célja. Nem egy misztikus fogalom.

Éretté varázsolni az éretlen, sarjadzó gondolatokat, a homályos képet tűélessé varázsolni, a lehető legkomplexebb, a lehetetlenséggel határosan összefüggő és egyaránt akár összefüggéstelen kapcsolatokat a felszínre hozni és ott tetten érni azt, ami a tágabb értelemben vett világot, adott esetben egy dolog szűkebb környezetét működteti.

Ez senkinek sem válik hátrányára. A kulcs tehát az értelem. Az a sallangoktól, olcsó látványosságoktól mentesült létállapot, amiben önmagunkat keressük és találjuk.
A kérdést fel lehet tenni, hogy vajon ekkor tartozunk-e valakinek? Tartozhatunk-e azért, mert magunkra találunk?! Avagy lehet-e egy ekkor bekövetkező kérés jogos?

Nem tudjuk, hogy milyen vizekre eveztünk közben, azt sem tudjuk, ki, mikor és hol foglal helyet ebben a környezetben, azt viszont tudhatjuk, hogy a fény felé nem a gázlón és másokon át vezet az út, így nem a legrövidebb.
Furcsa ebbe a felelősségbe belegondolni, mégsem hátrány vélekedni arról, hogy bizonyos hétköznapi összefüggéseknek, végeredményben elhanyagolható kapcsolatoknak milyen hatásuk és egyszersmind szerepük van a saját megismerésünk folyamatát tekintve. Ember és farkasa, jár ez annak, aki kéri, mert ez a legkevesebb lenne, ami még adható. Bárkik és bárhol a világon lehetünk, a civilizáció fennmaradásában ennek a szemléletnek nagy szerepe van.
Éljünk fogyatékkal, lehetünk halmozottan hátrányos helyzetűek, mégis az érdem az elfogadás képességében, a megnyugvás pedig ennek az örökös életben tartásának a lehetőségében található meg.
   Amennyiben egy bizonyos terület, azonos szegmensén munkálkodik mindenki hosszú-hosszú ideig, az valóban okot adhat a gyanakvásra. Kétkedhetünk, viszont érdemesebb ennél megfontoltabban választani, hisz ekkor a magunk és nem a mások számára keressük a megoldást.
A világ egy nagyobb szeletén demokrácia van, de ez még nagyon messze van az üdvözüléstől. Ahhoz, hogy egy igény teljesüljön, még nem elég a feltétel.
Okok, indokok vannak, amiket fel kell tárni. Néha ez pedig kénytelen-kelletlen terjeszkedést jelent, ebből kiindulva mindez egyenlőtlenségeket okoz. Ez egy kellemetlen dolog, na de ki, vagy mi ne szeretné azt ugye, hogy még ebben a civilizált és elnagyolt világban is oly
megoldások szülessenek, melyek okafogyottá tehetnek a maguk idejében eddig háttérbe szorított és eltusolt problémákat, bizonyos az apróságukban láthatatlanná lett, az összképet nagyban megzavaró tényezőket.
Ez csak egy újabb szempont a többi között, nem egy teljesen új nézőpont, amiért egy teljesen új világképet, egy merőben más szemléletet kellene alkotni.

Vegyünk a kezünkbe egy könyvet, mert adott esetben már az is egyfajta művészet, de ide sorolható a képzőművészet is, és minden másfajta tenni akarás, ugyanis nem elfogadni azt a "közjót", ami senki számára sem gyümölcsöző annyit jelent, hogy ezt a tehetetlenséget elismervén a sugallatát meghallva nyitunk afelé, aki vagy ami a legjobb helyzetben van ahhoz, hogy tehessen azért, hogy egy ilyesfajta állandósult állapot megváltoztatható legyen.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: