Soha nem nevettem annyit, mint azon a nyáron, kedvesem...

A létezésünk célja, hogy véghezvigyünk valamit. Az, hogy definíciókat párosítsunk olyan dolgokhoz, melyeket mi magunk hoztunk létre. Az életünk értelme ezeknek a dolgoknak egyfajta összetartozása.

Meddő talajon nehezen, vagy egyáltalán nem terem meg az élővilág sem, ezért tekinthetjük ezt úgy, mint életünk egyfajta termékét, amit mi magunk hoztunk létre.
   Nem azt állítanám, hogy a termék mi vagyunk, hanem azoknak a dolgoknak az összessége, amikkel életünk során foglalkoztunk. Nem tudni, hogy ébreszt-e ez egyfajta elvárást valakiben, viszont annyi bizonyos, hogy pont akkor vagyunk a legkevésbé a klasszikus értelemben véve egyedül, ha így tekintjük, mikor leginkább úgy hisszük. Nincsen ebben semmi nehézség, hogy megértsük. Az idő, és az állapot, mikor azt hisszük, hogy a termék mi magunk vagyunk...

Ezt a terméket szeretjük úgy létrehozni, megalkotni és akár a kinézetét tekintve is egyedivé tenni, ahogyan mi azt szeretnénk. Az alkotói szabadságunkat elvégre ki így, ki úgy de mindannyian a saját életünkre nézve tudjuk megélni igazán.
Az emberi jogok, és semmiféle jogrendszer már csak ezért sem intézhető el egy vállrándítással.
Persze, hogy van mit enned, és azt mondasz, amit akarsz. Persze, hogy van lehetőséged dolgozni, fogyasztani, és úgy egyáltalában egy nem életet kioltó rendszerben élni.
Több mint valószínű, hogy nem maradiság azt gondolni, hogy a magyarázkodáson túl, többre is lehet és kell is számítani néha.
Az elme és a tudat komplex dolog. Minden ember egyedi, viszont mindannyian ugyanazok a sémák szerint élünk és gondolkozunk. Vérből és húsból lettünk és állunk össze.

Ezek eltagadhatatlan dolgok. Ahogyan eltagadhatatlan az is, hogy vannak áthallások egymás életében, ezektől mentesülni valószínűleg nem lehet, és viszont a problémákat sem itt, ennélfogva kell elkezdeni megoldani.
Nagy kérdés, hogy hová tűntek a jogok? Az alapvető, a létezést elősegítő és szabályzó jogok.
Nem mentek el sehova, egy igazán rosszul, rossz szisztéma alapján működő rendszerben ezek nem tűnnek el sehova. Ott vannak a kezünkben, bizonyításul, bizonyítékként, hogy jelentős energiaráfordítással értük el ezt a senkinek sem jó, senkinek sem tetsző eredményt.

Innentől kezdve akkor nincs is értelme tovább fogalmazni, sőt, nem is szükséges többre gondolni. Elkezdhetjük felélni, azt amink van, azaz kannibál módjára egy szál saját magunkat.

De mivel egy színpadon állva sem a színpadiasság lesz elsősorban a nyerő, megérthetjük, hogy néhány gondolat az élet lehetőségeitől való elsodródástól sem egy ábrándozó széplélek agyszüleménye. Más kérdés, hogy kinek igen, és kinek a világ minden kincséért sem hagynánk örökül ezt záró és utógondolatként.

Legyen miből kiindulnunk, legyen elérkeznünk valahová. Ez adott, önmagunk felzabálására tett bármilyen kísérlet viszont már inkább egy nem túl jópofa következmény.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: