Szoftverütközés miatt lefagyó programok

Előfordul, hogy internetezés közben lassúvá válik a rendszer és bizonyos programok állandóan lefagynak. Ezt a problémát az ütköző védelmi szoftverek is okozhatják, mégpedig úgy, hogy a különböző célt szolgáló biztonsági szoftver része, az egy másik területen létező, teljesen külön szoftvert kívánó terület feladatkörét szeretné lefedni, segíteni.

Az ilyen funkciók beállításával, előfordulhat, hogy ütközni fog példaként a tűzfal és a spyware eltávolító aktiv protection, azaz valós idejű védelme. Ennek kiküszöbölésére a legegyszerűbb, ha kikapcsoljuk a szoftver funkciójához nem teljességében lefedő, avagy közel álló un. extra szolgáltatásokat, vagy éppenséggel nem engedélyezzük, a telepítés során, ha rákérdez a program, mivel a vírusírtó és a tűzfal érzékeli az internetről érkező veszélyforrásokat és hatástalanítja azokat.

Lényegében néhány egyszerű elv alapján érdemes keresni a hiba forását, miután a biztonsági és rendszerjavító szoftverek ellenőrzése nem mutat semmi rendellenességet.

A hiba jelentkezésekor milyen szoftver telepítettünk a számítógépre, majd érdemes megvizsgálni a szoftverben található paneleken, hogy milyen fontos rendszerbeállítás módosítását végezte. Ezek általában visszavonhatóak, ha saját magunk engedélyeztük például a spyware írtó szoftver böngészésre vonatkozó extra lehetőségeit, avagy a tűzfal jogosultsági listájában érdemes megnézni, hogy az adott szoftver milyen állapotban van.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: