Talány, hogy hova lett a borotválkozó készletem, de mire újat vettem, eszembe jutott

A környezetváltozás jó, pláne ha önszántunkból, pozitív céloktól vezérelve tesszük. Ennek érdekében azonban megtehetjük, hogy kizárólagosan a saját jól felfogott érdekünket nézve kicsit önzőbbé válunk. Ezzel talán szívességet teszünk a világnak egyaránt úgy, mint magunknak.

A plafon nem szakad le, nem dől össze a világ sem, ha ezt a húzást nem egy mentő előtt csápolva, vagy bankot robbantva kívánjuk végrehajtani, tesszük meg.
Súlyos felelőtlenség ilyet még csak felvetni is, nem hogy másokat buzdítani erre. Aki szarba nyúl, annak szaros lesz a keze. Vannak bizonyos következmények, amik nélkül, azaz a következménynélküliség idült állapotától távol nehezen sarjad ki a jó gondolat, és nehezen születik a megoldás. Messze, de innen bizony elég közel, mondhatni karnyújtásnyira van "mégis" az a pont, amit két ellentétes pólusú mágnessel simán leírhatunk a fizikának.
Visszafejtve sem érdemes ezen elkezdeni nevetni, mert a révület könnyen átcsap egy mindent megbontó érzelmi anomáliává, ahonnan sem újra előre, sem pedig vissza nem lesz sem merszünk, sem pedig érkezésünk tekinteni.
Hopp, máris ugrottunk egy nagyot. Én nem nevetek, de még csak meg sem szólalok, ahogyan nem is mozdulnék, míg te lázasan, harsogva keresed a megoldást, a tisztítótüzet, avagy azt a bizonyos kiutat.
Miről is beszélünk? Mi van most?!
Tolhatok egy mikrofont a szádba, hogy elmond, miként cselekednél, adhatnék egy részletes térképet, de azt úgysem fogadod el tőlem. Nem mintha nem volna a bizalom, de mégis, ez a helyzet olyan abszurd, és annyira ráció nélküli, ezzel együtt előbb hiszel a látomásodban, mintha a tényeket néznéd okosan.
Az egyetlen lehetséges út az, amit már az én érdekem miatt ne tégy. Nem vagyok az a rossz rendszer, és nem vagyok az a gonosz kizsákmányoló hatalom, ami befolyásol téged.
Míg ő végrehajtja a legszörnyűbb ostoba és értelmetlen vágyakozását is, addig én ezeken csak végigvezetem magam, amint lehetséges elvetem azokat. Nem vagyok szellem, nem látom délibábját nem létező helyeknek, élő, létező, érző lény vagyok, éppen ezért máshogy nem is tehetnék.

A magam érdeke, nem pedig a másé. Az én felfogásom, ugyancsak nem egy repülő aranyhalé. Az én poharam, az én asztalom, az én ajtóm, az én váram. Az, amit a világtól valaha is kívánhattam volna.
Van két oldalad, ellentétes pólusod, mint a mágnesnek, ezért meg is lehet téged ismerni, el lehetne időzni itt. Szeretném vagy sem. Ebben már benne van a döntés joga, azaz a lehetőséghez mérten jó idő eltelt ahhoz, dönthetek.
Mit építünk? Fölösleges falat? Kerítést a vadak ellen? Szimbólumot az utcáról bebámészkodók szemtelen kíváncsiságának kivédésére? Mi ez a hangnem?! Menjek most, vagy maradjak? Meghallgatsz, bízom ebben, mert úgy érzem rég hallottad ezt a hangot, az, hogy tőlem senkit nem érdekel most.
Van öt perced, egy keresztbe rakott bot a falnak támasztva, te pedig tudod, hogy ez jelenthet valamit. Igen, azt a valamit, és mivel ez neked nincsen, talán fontos ezért számodra.
Hasra esek, ez látható ha mögülem elém kerül ez az akadály, és én észre sem veszem, de tudom, hogy mit jelent. Mit jelentene ez. Sőt, tulajdonképpen jelentheti, ha már itt tartunk.
Tudja valaki mi az a kandeláber?

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: