Te, mintha ott sem lennél! Ennyit az almának a fájáról idén!

Mikor a véleményed, már neked is annyira kerek, hogy nem tudsz, és nem is akarsz mit mondani, főleg azért mert nincs is mit. A múló idő, az egyre fel-felsejlő mulandóság azonban mégiscsak mutatja, rámutat, hogy bármely negatív dolog az erejét mégiscsak a pozitív oldalból nyeri.

Egészét tekintve egy közös célt szolgálunk. A jó és a rossz is. Mindeközben jók is akarunk lenni, és rosszak is. Új úti célokat találunk, új utak nyílnak meg előttünk, azonban egy bizonyos idő után ezek nagyon helyesen nem érdekelnek bennünket, mert nagyon jó nekünk úgy, ahogyan most akkor már lettünk.
A saját boldogságunkat másoké elébe helyezni viszont már nem része ennek az idült állapotnak. Nem lehet része ennek az ideának, mint módszer, kényszerítő eszköz, vagy bármilyen más rendelkezésünkre álló másodlagos megoldási metódus.

Fogadd el, hogy betelt a füzet, és nincsen mit írnod az utolsó lap legszélső margójára sem, mert tönkre fogod tenni vele az egész eddig elköltött és eltöltött életed nyomvonalát, amin nem fogsz tudni nem hogy megindulni visszafelé, de a szél még az út porát is elfújja a hátad mögött.
Vagy megsemmisíted magad, vagy belátod, hogy a te saját egyéni boldogságodnál igenis van az a fontosabb dolog, ami még a boldogulásod esetén is beláttatja veled, hogy az a dolog, ami helyes, az nem feltétlen és feltétel nélkül csak egy a lelkedet cirógató nyár végi száraz virág, hanem alkalmanként jobban teszed, ha nyúlcipőt húzol a megfelelőséget sugárzó dolgok elől, vagy rögvest hangtalan térsz ki a nyomukból...

A szabadságod a te sajátod, a lehetőségeid ugyancsak a te saját tevékenységed eredményeképpen állnak a rendelkezésedre. A környezet viszont, ami mindezt körbefogja már messze nem a te prioritásod, sem nem a te égbekiáltó magas művészetednek a megsértése! Az a környezet a rendelkezésre álló lehető legjobb elegy, amit te a változásból láthatsz, és amit te nyugodt szívvel láttathatsz másokkal, ha helyén valóak az értékeid, és tudod is a tudatoddal, hogy valójában mit is teszel.

Ha nem lennénk ugyanis tisztában a tetteink tényleges súlyával, nem tudhatnánk eldönteni semennyire hitelt érdemlően, az életünk felől érkező egyetlen fontos kérdés felé sem az adandó jó választ.
Tehát ezen az áron, hogy csak előrébb jussunk nem húzhatjuk keresztül semelyik előttünk érkező létforma életvonalát "csak" úgy talán.
Nem bánthatjuk a létezést, hogy mi azon mód létezhessünk, mert ez a lehető legbalgább és egyúttal legnagyobb önbecsapás is, amit magunk ellen is elkövethetünk úgy, hogy azt még valaki lássa, és a maga nemében fájlalja is netalán.

Mert te a kezeddel tűk, üvegek és fegyver helyett ásót, lapátot és kapát fogsz meg, nem vagy különb. A különbség nem ebből adódik! Nem mondhatsz ítéletet, sem észrevételezést, sem nem lesz lehetőséged "nagy" kérdésekre adni az adandó választ. Az élet veszélyezése olykor az élet veszélyeztetését is jelenti, vagy ha csak alkalmanként tesszük, akkor jeleníti meg... a veszélyt mások számára! Sem a fenyegetés, sem a nyilvánvaló érdekeltség nem marad eszköze a visszaútnak. Te maradnál?! Vagy végignézed, ahogy valósággal az ujjbeggyel agyonnyomott bogár (vagy akármi, akárki) élete végeztével kínok között leheli ki a lelkét, mert most így sikerült eltalálnod?

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: