Útjaink, hova tovább

Fontosak az életet erővel pártoló kapcsolataink, ezek egyben azok is, melyek befelé fordítják a figyelmünket, rávilágítanak arra az útra, melyet kereshetünk, amit elértünk már, amiért megküzdöttünk. 

Az ember egyik legfontosabb igénye a megnyugvás, a belső nyugalom, a saját belső békénk megléte.

A boldogulás feltett szándéka, hogy majd valamit elérhessünk vele közben. Nem elég célokat állítani, fontos az is, hogy azokat miként érhetjük el. Vannak extrém dolgok, amit a látszat ellenére sem tesz meg az ember többször, minduntalan. Döntő szerepe van ebben, hogy mennyit és mit kell feladnunk magunkból, mennyire sérti a folyamat az addig kialakult életünket, és mekkora áldozat az a környezetünkre, a kapcsolatainkra, illetve a saját emberi természetünkre nézve. Vannak dolgok, amiket nehezen felejtünk, a közben eltelt idő pedig jóformán kárbavész, romboló hatással van a gyengébb, de építeni kívánt célkitűzéseinkre, tönkretesz minden fontosabb külső energiaforrást, és rányomja bélyegét az aznapunkra is.

Elveszített, kárbament dolgainkat csak ezután vagyunk képesek felmérni, és olykor az ezzel járó fájdalom érdemtelenül hasít végig az egész belső lényünkön, mert figyelmünk akkor épp másutt volt elkalandozva.

Természetes, hogy az élet kemény, azonban nem lehet lehetetlen annyira, hogy elvárja tőlünk azt is, hogy éljük, és ugyanakkor azt is, hogy szenvedjük is meg egyszerre mindazt, aminek jóformán tanúi, netán tudattalan elindítói lehettünk csupán.

Ekkor kéri, hogy értelmezzük át, parancsba adja, hogy tegyünk meg érte mindent tőlünk telhetőt, azonban rövidúton eredménnyel direkt módon már csak a saját védelmünk érdekében sem fog szolgálni.

Mit tehetünk?! Mindent magunkért, eközben éljük azt is, amit szeretnénk és úgy, ahogyan az nekünk a legjobb, legmegfelelőbb lenne.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: