Vagyunk néha lent, de olykor vagyunk fent is

Ez jellemzi az életben szereplő legkirívóbb anomáliákat. Mások és "kis" szerencsével egy bizonyos idő eltelte után lassan a saját szemünkben mi is belátjuk, bűnös dolog különbözni, a különbség pedig soha sem a gyengébb javára dől el.

Mert, hogy erősebb, aki erős? Azt meg kell látni és meg kell fogni, érezni kell annak a lényegét. Ugyan, felejtsük el, hogy szegény szerencsétlen épp a katarzisát megélő beéri annyival, hogy idegesnek, szűkölködőnek látjuk. Az én olvasatom szemben a tiéddel. A lényeg röviden ennyi. Hogy ki mit tud egy szempillantás alatt összeszedni, és mekkora falatot tud egy
mikromásodperc alatt kivenni a másik szájából. Ez az élet. Ezért kell, és ezért élni érdemes. Nem valami terhelőt, leginkább valami olykor igencsak nyakatekert mód átértelmeződő meggyőző dolgot.
Légy a papíron kontra a ragasztócsík a borítékon. Az a közös bennük, hogy mindegyik ragad. Gusztustalan mód a légy is, ha már ragacsos lett, annyira vergődött, hogy megszabaduljon. Könnyebb az élet hasonlatokkal, mert kidől az erdő mögül a fa néha napján. Izekre szedhető a dolog, nincs értelme olyasmire pazarolni a rettentően drága időt, ami egy tolvonással
megszüntethető. Akkor is, ha másokat bajba sodrunk, akkor is, ha veszélyeztetjük, de főképp, ha úgy gondoljuk ezek után, neki aztán nem lesz igaza ebben-abban.

A jó tanács, hogy ne legyen személyi sérülés a vége, mert annyira akartunk valamit, hogy észre sem vettük, hogy olyan elementáris erővel koncentráltunk bele a másik világába valami neki megfelelőt, hogy azt csak a bosszantó bogarak kis zümmögése utáni lesújtó csapás tudja helyesen leírni.
Jaj, de hogy mi magunkról ezt eddig észre sem vettük, nem is tudtuk, hogy milyet is tudunk, ilyenhez is van készségünk, erről is áll felénk nyerseségével a kapa ama bizonyos nyele. Nem véletlen a millió rejtett tehetség ország világáról van most szó? Lehet, hogy ejtettünk róla szót, villódzó tekintettel voltunk felé, de nem ez van középpontban.

A mindenkori centenárium valami évforduló, de lehet a léböjt. Kevesek csalinkáznak a kezükben (elmondható, hogy teljes fölöslegességgel) nagy késnek álcázott, de inkább gondolt legyezővel, mert ez amolyan fejben végigélt mikroutazás. Mondjuk, ez csak egy példa... Az értetlenség nyomán már a kicsi is fontos annyiban, hogy az mégis micsoda. Mi az ama bizonyos zűrös fájdalomnak tárgya?! Legyen teljesen hivatalos, úgy a jó, hogy odabiggyesztjük a végére, hogy lészen.
Talán a mindenki és a mindenit érintő meg nem látásról, be bizony nem látásról volt most szó.