Vannak jobb dolgok a szervezett bűnözésnél – „akarsz velem dugni?”

Elgondolkodtató, hogy vajon a társadalom és benne az emberek eléggé megérettek-e arra, hogy befogadják magukba a másét.

Az eltérő kultúrájú és felfogású nemzetiségekre asszociálva ezzel. Nem kisebbségi kérdésről van szó, hanem arról, hogy ha én megértettnek érzem a másik fél gondolkodásmódját, akkor zöld kártyás is kapok ahhoz, hogy őt kritizáljam, kiforgassam a szavaiból a felelősség leghalványabb érzete nélkül.
Ez az álláspont kissé gyanús. Gyanús azért, mert abból kiindulva, hogy nekem ilyesfajta érzéseim és problémám nem volt, akkor azt nyugodt szívvel a másikra irányzékolhatom, felelőssé tehetem azért, amit nekem okozott. Ha meg akarok érteni egy másik embert, akkor oda kell figyelnem rá, felelősségét kell éreznem abban, hogy mikor odafigyelek rá, és ő megnyílik nekem, lehetőséget ad arra, hogy megsértsem.

Ez a társadalomra kivetítve is tökéletesen így működik. Előre meghatározott viselkedési módozattal csak a királyhoz és a boltba megy az ember. Első esetben magáért a tisztségért, második esetben meg azért mert lehet, hogy a gondolataink már a következő lépésen járnak, a rutinra idővel pedig nem is kell akkora figyelmet fordítani.
Lakik bennünk a kisördög, de ő nem az, aki mindent rossz helyre pakol, rossz dolgokat tesz, hülyeségeket csinál.
Igyekszünk odafigyelni a dolgainkra, ezért ismerhetjük, hogy résen lenni, és restnek lenni nem ugyanaz a kettő. Vigyázunk is ezért az ördögünkre, aki akkor is rosszalkodik, amikor mindenki fején csak glóriát, hátukon meg angyalszárnyat találni.
Nem kell a frontvonalak mögé, a sűrűbe követni őt. Hisz ő már csak ilyen. Nem magántulajdon és velünk nem is hasonlatos egyáltalán.
Ebben a minutumban következik a kérdés, hogy vajon te mit teszel ebben a helyzetben az ördögöddel?! Ott vagy te is, hisz látom.
Tanulhatunk egymástól, és az élettől még akár együtt is valamit, holott eltérőek vagyunk egymástól, sőt, nem is ismerlek, mégis a mi kis lényünktől, a rakoncátlankodásától, és a gyilkos tekintetétől idegenkedve együtt érzünk valamit közösen, hiába gyűlöltem meg az identitásodat úgy ahogyan van.
Közelebb kerültünk ettől egymáshoz, mert az a lejtő, bármikor emelkedővé válhat, majd ismét zuhanásba mehet át.
A félelem közös, az entitás pedig gyanúsan egyre hasonlatosabb mindkettőnkben. Neked a fehér a fekete, engem meg nem érdekelnek a színek, de nem a te színeid.

Mondhatom, hogy lassan köpök arra, hogy megint minden sutba dobott pénz, hisz ebből tanul az ember, viszont ha a visszáját nézem, elkeserítően hatásos, hogy ezt azért mégsem kellett volna.
Kivetítve magamra, „megint elkövettem valamit”, és csak a lepedő szélét tépkedem, mardosom, és csak a csapot súrolom stb. stb. stb...
Bűzlik ez az egész. Kéne vele valamit csinálni. Sem nem nagyot, sem nem okosat nem közöltem ezzel.
Mint a kard meg a vaj, mégis úgy – ha nem volna még elég – csusszan e kettő egymásba. Bónusz, grátisz, az ördög kalapja, hisz ő egy úriember, s lenne annál sokkal több.
Hoppá, megint üzérkedek a te károdra, ez olyan, mintha kedvesen dúdolnék a foltnak a konyha asztalán, s aztán gyorsan letörölném. Tisztázzuk, te vagy a folt, ez pedig a tantrikus szex, nem mondom, hogy állj, hanem azt mondom, hogy még.


Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: